Páros mellékhatás (2009)

★★★★★★☆☆☆☆

Nekem ez a film egyáltalán nem a vígjáték kategóriába tartozik, nem volt túl vicces és nevetni sem igazán tudtam rajta, viszont sokszor a fejemet fogtam, hogy milyen baromságokkal tudták telepakolni.

A téma, amit a film feszeget, elég komoly, a párkapcsolati (házassági) problémákra kíván egyfajta megoldást nyújtani, hogy mekkora sikerrel, azt mindenki döntse el maga.

A négy párból talán csak kettő illett valamennyire össze, a másik kettő olyan furcsa volt, nem keltették bennem az összetartozás érzését.

Cynthia és Jason: Talán rajtuk látszott leginkább, hogy hasonló életfelfogású és nézetű házaspárról van szó, viszont a viselkedésük egyáltalán nem volt szimpatikus. Annyira "szögletesen" gondolkodnak, és merevek, hogy az már szinte fáj, mindent fekete-fehérben látnak és statisztikai adatokkal akarnak megoldani érzelmi problémákat. Ez lehetetlen! Az érzelmek nagyon bonyolultak, megmagyarázhatatlanok, de annyi biztos, hogy nem egészen úgy működnek, mint ahogy ők ketten kezelik. Éppen ezért nem is tetszett, ahogyan "megoldották" a házasságuk problémáját.
Spoiler: A nőben fokozatosan érlelődik a gondolat, hogy ez neki így nagyon nem jó és végül elhatározásra is jut, kijelenti, hogy vége a házasságuknak. A pasi erre előad egy kis monológot, amitől a nő meggondolja magát. Fő a határozottság. Ez így szerintem következetlenül volt felépítve és elég gáz volt.

Ronnie és Dave: Őket mondanám a legéletszerűbb "párnak". Igen, elismerik, hogy vannak köztük nézeteltérések és vitatkoznak is, a legtöbb pár - minő meglepő - szokott ilyet csinálni, de az őszinte beszélgetéssel és az egymásra figyeléssel gondjaik vannak. Azonban az is látszik rajtuk, hogy szeretik egymást és igyekeznek megmenteni a házasságukat.
Spoiler: Az ő esetükben a végkifejlet teljesen hihető volt, a pasi egy teljesen elfogadható gondolatmenettel rájön, hogy mit rontott el és min kell javítaniuk, majd megkeresi a feleségét, akivel mindezt még helyrehozhatja, hiszen mindketten egymással szeretnének lenni és tesznek is azért, hogy boldogok legyenek. Szimpatikus párt alkotnak.

Lucy és Joey: Na ők azok, akiknek aztán tényleg semmi keresnivalója nincs egymás mellett. Lucy nagyon csinos nő, a pasi viszont a legjobb indulattal is csak átlagosnak mondható. Joey-nak a szép felesége mellett mégis folyton más nőkön jár az "esze", egyfolytában csak csajozni akar. Hát menjen! A stílusa és viselkedése amúgy is irritáló. Közben a nő az első macsó fiúra rágerjed, akit elé vetett a tengerpart. Fura egy ízlése van, de hagyjuk, ha neki ez kell, csorgassa a nyálát. Úgyis totálisan külön utakon járnak, semmi összhang nincs kettejük között.
Spoiler: Az ő kapcsolatukat azzal lezárni, hogy féltékenyen és tüzesen egymásnak esnek, mikor egyébként magasról tesznek rá, hogy mi van a másikkal, gyakorlatilag utálják egymást, és ezer éve nem szexeltek egymással, nagyon gáz volt. Tudom, hogy happy end kell, működik a kémia, felfokozott a feszültség meg minden, de ezt nem tudják bemesélni nekem, elfogadhatatlan és béna megoldás volt.

Trudy és Shane: Oké, mindenki látott már olyat, hogy egy idősebb, nem túl jóképű férfi mellett egy kényeskedő, összefércelt cicababa tipeg. És azt is mindenki tudja, hogy a nő kizárólag a férfi pénze miatt van vele. Ha itt is ez lett volna a felállás, akkor érthető lett volna, hogy egy közönségesen viselkedő "tinilány" mit keres egy túlsúlyos és középkorú férfi oldalán, de könyörgöm, Shane csóró. Totálisan érthetetlen, hogy ők ketten mit kerestek egymás mellett, akár csak ideiglenesen is. A készítők igazán választhattak volna egy kicsit hihetőbb partnert is számára, ettől még a sztorit ugyanúgy alakíthatták volna.
Spoiler: Nagyon csinos Shane exfelesége, jól tartja magát és stílusban is elég jól illik hozzá. Látszott rajta, hogy az évek során megszerette az ő "kis" mackóját, nem véletlenül volt mellette, és beismerte, hogy hibát követett el azzal, hogy elhagyta. Elfogadható volt számomra az érvelése és a megbánása, és az, hogy megint összejöttek és megpróbálják újra együtt.

Innentől spoiler-es:

Az én meglátásom szerint nem igazán sikerült a filmnek elérni a célját, mert a párok nem a terapeuták segítségével oldották meg a válságba került házasságuk gondjait, hanem mindannyian a párjukkal együtt, közösen, akár így, akár úgy, ez már más lapra tartozik.
Ebben sem Salvadore "egyedi jóga" tanítása nem játszott közre, ami leginkább közönséges és visszataszító volt számomra, sem pedig Marcel bénázása nem volt hatással, hiszen a problémák megoldásához hogyan is vezethetne a párok nyilvános fehérneműre vetkőztetése, vagy halacskák etetése. Ezek nem vitték közelebb egymáshoz a párokat, ráadásul a többi alkalmazottal egyetemben ők is idegesítőek voltak, a beszédük folyamatosan zavart, és semmilyen funkciót nem töltöttek be, pedig elvileg profik a szakmájukban. Nekem ez nem így tűnt.
Talán egyedül a pszicho-mókusokkal való beszélgetéseknek látom értelmét, az legalább tényleg azt célozta meg, hogyha máskor nem is, ott legalább nyilvánosan "konfrontálódjanak".

Úgy gondolom, hogy egy kapcsolatot csak úgy lehet megmenteni, ha nem engedjük, hogy a problémák feltorlódjanak, hanem mindig mindent megbeszélnek a párok. Ha képtelenek arra, hogy akár egy kis vita keretében elsimítsák az aktuális nézeteltérésüket, akkor az csak halmozódni fog, majd egy idő után egyszerre zúdítják egymásra azt, hogy mi nem jó, hogy nem jó, ezzel fokozatosan eltávolodnak egymástól. És az ilyen kirohanások már nem csupán viták lesznek, hanem veszekedéshez vezetnek és még jobban elhidegülnek egymástól, majd jönnek a "nagyon nem jó már vele, nincs is kedvem hozzászólni, mi lenne, ha elválnánk" gondolatok. Mindez csak azért, mert képtelenek felnőtt módjára őszintén beszélni egymással, illetve odafigyelni a másik fél megnyilvánulásaira, visszajelzéseire.
És akkor, amikor már ilyen feszült a viszony a pár tagjai között, hiába mennek el terapeutához, hiszen egy kívülálló idegen nem látja át egy-két beszélgetés után se, hogy milyen is valójában a pár élete a hétköznapokban, és úgy vélem, hogy hiába is teszi fel a megfelelő kérdéseket, ha erre otthon képtelenek, akkor már rég rossz a helyzet.
Nekem például senki ne mondja meg, hogy hogyan kellene éreznem, az érzéseimet sem ésszel, sem sehogy másként nem tudom irányítani, mindig a másik fél tetteitől, mondataitól függ, hogy közelebb kerülök-e hozzá lelkileg, vagy éppen ellenkezőleg, eltörik bennem valami.

Filmnézés ideje: 2015. szeptember 28.