Az őslakó (2007)

★★★★★☆☆☆☆☆

Az értékelések elolvasása után kíváncsi voltam erre a filmre. De vagy bennem van a hiba, vagy nem a megfelelő emberek értékelését olvastam el, mert nekem nem jött be annyira. Az végül is nem olyan zavaró, hogy mindössze egyetlen szobában játszódik a film, de a beszélgetés nem igazán tudott lekötni, leginkább szerettem volna elaludni rajta.

Azt elfogadom, hogy John kollégái értetlenül állnak a férfi gyors és titokzatos távozása előtt, de szerintem bármilyen közeli is a barátságuk, a faggatózásuk már túlzottan tolakodó és személyeskedő, egyáltalán nem szimpatikus, hogy ilyen erőszakosan kérdezik az okát.

Azt nem igazán értem, hogy egy ilyen horderejű titkot miért osztott meg "szeszélyből" ennyi emberrel egyszerre, még olyannal is, akit alig ismer. Miért gondolta, hogy ez a sok ember egyáltalán megérti őt, elfogadja azt az elképesztő beszámolót, amit eléjük tár, nem pedig szkeptikusan letámadják? Egy ilyen hosszú élet alatt megtanulhatta volna, hogy az emberek nem, vagy csak nagyon nehezen fogadják el azt, ami ennyire idegen és szokatlan.

Mivel visszaemlékezős jeleneteket nem kaptunk a beszélgetés mellé, ezért nehezen tudtam elképzelni, hogy John mindazt megélte, amit most elmesél, egyszerűen úgy tűnt, mintha csak túl élénk lenne a pasi fantáziája és a történelemkönyvekből olvasottakat kicsit magáévá tette, de nem hitette el velem, hogy valóban át is élte.

Ahogy haladtunk a történetben és kicsit vadabb vizekre evezünk (nevezetesen a vallás terére), egyre nehezebb volt hitelt adnom a pasi szavainak és elfogadni valósnak, amit állít.
Az egyik férfi (Harry) szövege viszont nagy volt: "Engem a tórára neveltek, a feleségemet a koránra, az idősebb fiam ateista, a fiatalabb szcientológus, a lányom a hinduizmust tanulmányozza. Ezzel az erővel szent háborút is vívhatnánk a nappalimban."

Érdekes volt látni, ahogy a beszélgetők agyaltak és próbáltak logikusan gondolkodni, értelmes kérdéseket feltenni, meggyőzni egymást és saját magukat is. Ha engem állítana valaki egy ilyen helyzet elé, nem igazán tudnám, hogy hirtelen miket kérdezzek az illetőtől.

Innentől spoiler-es:

Sandy vallomását, hogy szerelmes az ősemberünkbe, kicsit megkésettnek érzem, az elmúlt években vajon miért nem közeledett a férfihoz, miért csak most hozakodott elő az egésszel, mikor éppen távozni készül a férfi? Ennek így nem volt túl sok értelme, főleg azután, hogy a férfi felvázolta, hogy mire számíthat a nő. Ennek ellenére belekezdenek valamibe, viszont Sandy legalább már nem kap zsákbacicát, valószínűleg ő az első "barátnő", aki ismeri a férfi titkát.
Itt azért felmerül bennem a gondolat, hogy ez alatt a hosszú élet alatt miért nem volt őszinte a feleségeihez? Lényegében két lehetősége lett volna:
1) A felesége nem hiszi el a meséjét, kiteszi a szűrét és akkor bűntudat nélkül állhat tovább, ahogyan egyébként is tette volna.
2) A felesége elhiszi amit mond, a gyerekeiket is a kellő időben beavatják és tízévente továbbállnak, vagy visszavonultan élnek, vagy kitalálnak egy nagybácsis sztorit. Akkor legalább a szeretett nő mellette öregedhetett volna meg és látta volna felnőni a gyermekeit, unokáit, és mikor már sok idő eltelt, akkor megint "új" életbe kezdhetett volna.
Azzal, hogy tízévente ha akart, ha nem lelépett, soha senkit nem engedett magához túlságosan közel, elnyomta az érzelmeit, végül is nem élt teljes életet, mert bármennyire is próbálta védeni magát a szomorúságtól, magányos volt mindvégig. És azzal, hogy minden családját otthagyta kétségek közt és magyarázat nélkül, nemcsak magának, hanem nekik is fájdalmat okozott (feleslegesen).

A film végén a pasi "beismeri", hogy hazudott és csak kitalálta ezt az egészet, a beszélgetőpartnerei pedig leszidják, amiért ezt csinálta velük, holott ők provokálták ki a beszámolót. Eszerint akkor az egész beszélgetésnek nem volt semmi értelme, hiába próbálta idáig az ellenkezőjét bizonygatni, nyíltan megválaszolni valamennyi kérdést, ha alig egy perc alatt sikerült az ellenkezőjét elhitetni majdnem mindenkivel. Mondtam én, hogy könnyebb elhinni a "kézzelfogható" érveket, mint elfogadni a "lehetetlent", a tagadás a vérünkben van.

A film lezárása ironikus volt. Pont az a férfi kérdezte meg korábban John-tól, hogy elmegy-e a temetésére, aki végül meghalt, miután ráeszmélt, hogy a férfi az apja, aki gyerekkorában elhagyta őt... Érdekes fordulat volt és egyben szomorú is.

Filmnézés ideje: 2015. szeptember 16.