2015. december 28., hétfő

Hős (2002)

★★★★★☆☆☆☆☆

Maga a történet különleges, kicsit talán meseszerűnek tűnt attól, hogy a főszereplők mesélték el az eseményeket, és a kivitelezés is végig egy legenda misztikumát kölcsönözte a filmnek.
Igazság szerint a lehúzást a harcok kivitelezéséért kapta. Olyan érzésem volt, mintha a film készítői néha jól beszívtak volna és olyankor nemcsak ők "szálltak" volna el, hanem az egyébként normális történet szereplői is repkedő harcosokká váltak. Nekem ez a fajta hatás nem jön be, ha nem éppen sírnék a béna kivitelezéstől, akkor valószínűleg hülyére röhögném magam rajtuk. Elfogadom, hogy sokan szeretik ezt a fajta képtelenségnek ható megvalósítást, ami ráadásul illik is ehhez a kultúrához, azonban én meghagyom nekik az élvezetet.

Vicces volt, hogy a király azt mondta, hogy az elmúlt 10 évben nem mehetett hozzá 100 lépésnél közelebb senki, ellenben egy rakás szolgáló sürgött-forgott körülötte, miközben az aranyakat és egyéb cuccokat pakolászták. Azok között is simán lehetett volna lázadó, de ezzel nem igazán foglalkozott senki.

Mind a harcos, mind a király rendkívül eszes. Míg az egyik fondorlatokkal akar közelebb kerülni a királyhoz, addig a másik átlát a cselszövésen és ármánykodáson. Tetszett mindkét részről a talpraesettség.
Ahogy haladtunk a történettel, egyre jobban bonyolódtak az események, folyamatosan módosult picit a mese annak függvényében, hogy éppen melyik mesélő került előtérbe.
Ettől egy kicsit Alessandro Baricco féle Selyem című könyv utóérzetem volt. Ebben a vékonyka kötetben az író emlékeim szerint háromszor írja le majdnem szóról szóra ugyanazt a történetet (bár a stílus jó, az ismétlés fárasztó). Ebben a filmben is minimum háromszor kaptuk meg az egyik jelenetsort, csak kicsit ferdítettünk közben az eseményeken. Már a végére magam se tudtam, hogy melyik verzió a hiteles...

A színészek játéka nagyon jó volt, mind a beszélgetős, mind a visszatekintős és harcos részek bejöttek (kivéve a már említett "repkedést"), és az is tetszett, hogy folyton egyforma ruhákba öltöztették a szereplőket.

Összességében elfogadom, hogy a furcsa harcjelenetekkel egyediséget szerettek volna kölcsönözni a filmnek, ami hangulatában passzolt is volna a történethez, de nekem akkor is jobban tetszett volna, ha "sima" párbajokat kapok.

Filmnézés ideje: 2015. december 25.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése