★★★★★★★★★☆
A rajzfilm értékelései között olvastam valami olyat, hogy leginkább gyerekeknek való, ezért féltem megnézni. A Verdákkal és a Repcsikkel pórul jártam már, nem szándékoztam megint valami bárgyú, ténylegesen ovisoknak való mesével fárasztani magam. Félelmem azonban ezúttal - szerencsére - nem igazolódott be, mert remekül szórakoztam, és bár valóban érződött - többek között a grafikán is -, hogy nem pont én vagyok a célközönség és nem tartogat sem komolyabb mondanivalót, sem túl sok mögöttes tartalmat, nagyon kellemes kikapcsolódást nyújtott.
A történet kimondottan érdekes és ötletes volt, hagytam magam sodródni az eseményekkel, nem gondoltam bele előre a következő jelenetekbe, a fordulatoknak örültem, a végkifejlet mosolyt csalt az arcomra. Ennél több nem is kell nekem egy ilyen rajzfilmtől.
Már a rajzfilm kezdetekor megkedveltem Oh-t, a kissé esetlen és különc Boov-ot, aki rögtön kitűnt a tömegből a káoszos cuccaival és a szertelen lelkesedésével, valamint a Boov-okra jellemző kacifántos nyelvhasználattal. Nagyon látszott rajta, hogy hatalmas szíve van, szeretni való, a pozitív kisugárzása azonnal hatással volt rám is. Az ilyen örökké vidám karakterek mindig közel állnak hozzám.
Gratuity (alias Tip) azonban már nem tudta magát ilyen hamar belopni a szívembe. Bár karakán kis csaj volt, egy erős karakter, aki elszántan kereste az anyukáját, azért tudott undok is lenni, ezért több időbe telt kiismerni a viselkedését, de végül őt is megkedveltem.
Röfi macsek természetesen azonnal a kedvencem lett a kunkori kis farkincájával és a macskáktól kissé szokatlan bújós, dorombolós kéjenckedésével. Örültem, hogy annak ellenére, hogy nem tudott beszélni, üde színfoltja tudott lenni az eseményeknek.
Innentől spoiler-es:
Mikor láttam, hogy a többiek milyen undokok Oh-val és folyton kiközösítik, levegőnek nézik, nagyon megsajnáltam. Csak azért így bánni szegénnyel, mert megpróbál mindennek örülni, a dolgok jó oldalát nézni, azonban olykor véletlenül bakizik, szerintem nem volt fair dolog.
Oh mellett szinte csak az akaratos kapitány és az elszánt rendőr volt kidolgozva valamennyire, a többieknek szinte semmilyen szerep nem jutott azon túl, hogy féljenek. De nem is nagyon érdekeltek a többiek, mert olyan sótlanak és "szürkék" voltak...
Vagyis nem "szürkék", hanem inkább szivárványszínűek. Merthogy a Boov-ok az érzelmeik hatására folyamatosan változtatták a színűket, és ez jópofa volt. Így nemcsak a mimikájukból lehetett tudni ha éppen féltek, vagy örültek, esetleg mérgesek voltak. Az érzelmek színekkel való azonosítása már az Agymanóknál is tetszett, de ott az érzelmeket 5 külön karakterrel, egyéniséggel mutatták be, itt pedig egyetlen manócskán. Mindkét megoldás ötletes.
Érdekes volt, hogy a Boov-ok csak a Gorg-októl tartottak és előlük menekültek, azonban az emberektől nem féltek, simán összegyűjtötték őket a Föld egy pontjára, mert azt hitték, hogy mindegyik kb. egy csecsemő szintjén van, így ártalmatlanok. És mivel se rablókkal, se börtöntöltelékkel, sem hasonlóképpen rémisztő kétajtós szekrénnyel nem akadtak össze, meg is értem, hogy ezt gondolták. Ilyen könnyen talán még egyetlen filmben sem igázták le a Földet, egyetlen invázió sem volt ilyen gyors, sikeres és vérmentes. Pedig a "támadóink" ezúttal nemhogy rémisztőek, de leginkább ölelgethetőek voltak és kedvem lett volna gügyögni nekik.
A Boov-ok újdonságokkal való első találkozása igazán vicces volt. Például mivel nem tudták, hogy mit mire kell használni, ezért a legtöbb dolgot "labdákba" gyűjtötték, melyek ott lebegtek a városok felett. A WC-ket nem kívánatosnak tartották, azonban például Oh simán fogkefének használta a WC-kefét, megsütötte a szakácskönyvet, vagy mondjuk megkóstolta a WC-illatosítót, amiken jókat tudtam nevetni. Ahogy azon is, mikor a kapitány hajszárítóval inhalátorozott, vagy gyümölcsnek nézte a rögbi labdát. Érdekes elgondolások muris végeredménnyel.
Bevallom, hogy a repülő szörpmobil nagyon jó ötlet volt, aranyos lett a buborékokkal közlekedő járgány, de ezzel tényleg inkább csak a kicsiknek szerettek volna imponálni.
Ahogy Oh beindult a zene hatására, az aranyos volt. Én is ilyen tudok lenni, mikor meghallok egy jó számot, rögtön megy a riszálás és az ütemre való fejrázás. És ha már a zenéknél tartunk...
Valamikor hónapokkal ezelőtt láttam egy cikket, amiben arra hívták fel a figyelmemet, hogy Jennifer Lopez ruhájától el fog állni a szavam. Megnéztem a klipet, melyben Lopez kisasszony hófehér ruhájára különböző képeket vetítettek az űrről, amit számomra akkor még ismeretlen jelenetekkel tűzdeltek meg, miközben a "Feel The Light" című fülbemászó dalt énekelte az énekesnő.
Bár a dal tetszett, azóta teljesen ki is ment a fejemből. Azonban mikor a rajzfilm nézése közben felcsendült a dallam, azonnal tudtam, hogy valahol már hallottam. Rákerestem és meg is találtam. Így már teljesen összeállt a kép, örülök, hogy megint felfedeztem ezt a remek dalt, sőt, ezen kívül még legalább hármat, mert nagyon jó kis zenékkel tették még szerethetőbbé a rajzfilmet.
A legvégén még sikerült egy-két könnycseppet is elmorzsolnom. Előbb a lehetséges veszteség miatti szomorúságomban, majd az űrhajó tolatáskor hallható csipogó hangja miatti nevetésemkor. Izgultam, hogy Oh túlélje és ha eddig nem esett volna le, hogy ténylegesen egy gyerekfilmről van szó, akkor ezúttal is bizonyságot nyertem volna, hiszen kedvenc főhősünk túlélte a gonosz Gorg "támadását". Gonosz... Ez talán nem a megfelelő szó és tündibündi tengeri csillagra, akinek ráadásul olyan cukorfalat kicsinyei vannak, hogy menten elolvadok tőlük
Filmnézés ideje: 2015. október 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése