2015. október 11., vasárnap

Az Álmosvölgy legendája (1999)

★★★★★★★☆☆☆
 

Az egyedi és különleges képi világot már szerintem megszokhattuk Tim Burton filmjeinél, jelen esetben is megkaptuk ezt az összetéveszthetetlen stílust. Bár nem olvastam a film alapjául szolgáló könyvet (Washington Irving), így nem tudom megmondani, hogy mennyire illik a kivitelezés a kötethez, de önálló alkotásként tekintve rá szerintem elég jól megállja a helyét.

A gyilkosságokhoz kellőképpen komor színvilágot és nyomasztó időjárást kaptunk, ezzel is próbálták fokozni a félelmet, ami nálam sajnos nem igazán jött össze, mert tudva, hogy egy meseszerű legendáról van szó, nem sikerült ezen túllépnem, és valahogy a rémület is távol állt tőlem.

Sem a főszereplők, sem a mellékszereplők játékára nem lehet panaszom, megfelelő színészeket választottak a karakterekhez. A fej nélküli lovas szerintem fejjel rémisztőbb volt, mint nélküle.

Innentől spoiler-es:

Mikor elmondták Ichabod-nak, hogy egy fej nélküli lovas kaszabolja az embereket, ő kellőképpen szkeptikusan fogadta, majd mikor a saját szemével látta, akkor kisgyerek módjára bebújt a takarója alá. Ez azért egy picit vicces volt így.

Miután a szánkba rágták, hogy a könyvet a férfinak a szíve fölött kell tartania, kiszámítható volt, hogy szerepe lesz a férfi megmentésében. Ha nem lett volna ennyire kihangsúlyozva, akkor talán még meg is lepődtem volna, de így nem sikerült, és változatlanul fenntartásokkal kezelem az ilyesfajta életmentést.

Mikor a "boszorka" kikötözte magát a vasláncokkal a falhoz, kipróbálta, hogy nem éri el a pasit, erre mikor a "másik énje" előtör belőle simán a földre teperi a férfit, ez így sántít.

A kisfiú és az anyukája nézik a kifaragott lámpást, ami árnyékokat vet a falra, ahogy forog körbe. Csak a falakra, rájuk, akik közelről nézik, nem.

Nemrég voltam egy horrormúzeumban, így örömmel ismertem fel egy visszaemlékezésben a tüskés széket, illetve a tüskés kalodát ("Vasszűz"), és egyéb kínzóeszközöket. Mindkét szerkezet nagyon meggyőző, és hatékony, ha lehet ezt mondani, a kedvenceim.

A film vége felé megkapjuk a nagy monológot, melyben a mostoha anyuci minden kérdésünket megválaszolja és szépen elmeséli leendő utolsó áldozatának, hogy mit miért csinált. Ez is csak egy szokásos klisé, ezzel próbálják meg az egész filmet összefüggően megmagyarázni, hogy szépen megértsük és összeillesszük a részleteket. Valahogy ezek a vallomások mindig olyan idétlenek. Rendben, hogy szeretnének minden szálat elvarrni és elérni, hogy tisztán lássunk, de tényleg nincs erre valami jobb módszer? És persze megint csak a fő célpontot avatjuk be mindenbe, ahelyett, hogy simán végeznénk vele, ahogy előre elterveztük, így miután a szintén szokásos sablonnak megfelelően - a terv kiagyalójával ellentétben - túléli a dolgokat, legalább tudni fog mindent.

A malom felrobbanása szerintem elég béna volt, mégis mitől robbanhatott fel, a liszttől? Megint csak az izgalmakat szerették volna fokozni, de ez ezúttal sem nagyon sikerült.

Összességében jól felépített, pár apróságtól eltekintve remekül kivitelezett film, megérte megnézni, de talán túl sok horrort láttam már ahhoz, hogy ezek a véres jelenetek már ne tudjanak igazán megrémíteni, főleg, ha ilyen misztikus formában tálalják.

Filmnézés ideje: 2015. október 8.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése