Brooklyn legmérgesebb embere (2014)

★★★★★★★★☆☆

A film témája igen komoly, ennek ellenére megpróbálták könnyedén venni a készítők, de azt kell hogy mondjam, ez nem sikerült nekik maradéktalanul, amit nem is bánok. Furcsa is lett volna, ha végignevetek egy olyan filmet, ami a halálról szól. Bár a készítők belecsempésztek néhány poént, de a legtöbb jelenet igen is komolyan vette magát.

A színészi játék teljesen korrekt, az előadásuk hiteles volt, mind Robin Williams, mind Mila Kunis tökéletesen hozták a karakterüket, mindkét színészt nagyon szeretem.
A mellékszereplők számomra teljesen átlagosak voltak, nem sok vizet zavartak, és jó is volt ez így. Különösebb érzelmeket nem váltottak ki belőlem, talán csak a feleség és a fiuk egy kis ellenszenvet, mert hagyták, hogy Henry elmarja maga mellől őket. Bár nem tért ki a film erre a részletre, de valószínű, hogy meg se próbálták összetartani a családot, könnyebb volt bevágni a "durcát".

Érthető, hogy az egyik fiának az elvesztése hatalmas törést okozott Henry-ben, azonban az, hogy a többi családtagjával szemben ennek hatására hogyan viselkedett, az számomra elfogadhatatlan. Hiszen a felesége ugyanúgy elvesztette a fiukat, a másik gyermekük ugyanúgy elvesztette a testvérét, mégsem fordultak ki önmagukból, vagy viselkedtek bántóan a hozzájuk közel állókkal. Szerintem pont ebben a helyzetben lett volna szükség a család összetartására, nem pedig arra, hogy hergelje magát és mindenkire rázúdítsa a dühét.
Én legalábbis, ha valami nagyon rossz történik velem, akkor mindig azokhoz bújok hozzá, vagy azoknak panaszolom el bánatomat, akiket szeretek, mert megértenek és támogatnak, békére találok a közelükben. Könnyen fel tudom magam húzni bármin, és nehéz lenyugtatni, azonban egy ölelés, egy pár megnyugtató szó ilyenkor erőt tud adni, de akár attól is megkönnyebbülhetek, ha például anyukámnak, vagy a páromnak kifakadhatok, mert tudom, hogy együtt éreznek velem.
Bele se tudok gondolni, hogy a családom bármely tagjával annyira összevesszek bármi miatt, hogy évekig ne beszéljek velük. Még ha nem is olyan szoros a kapcsolat, vagy ritkábban találkozom velük, akkor is nagyon fontosak számomra.

Hogy én mit tennék akkor, ha megtudnám, csak 90 perc maradt hátra az életemből? Őszintén szólva fogalmam sincs és képtelen vagyok belegondolni is egy ekkora traumába, de azt nem tartom valószínűnek, hogy úgy viselkednék, mint Henry. 


Innentől spoiler-es:

Ha valaki a feleségével már hónapok, évek óta nem szerelmeskedett, nem is kívánta meg, akkor már úgy gondolom, nem is olyan fontos számára a nő, hiába bizonygatja, hogy szereti őt. Éppen ezért érthetetlen és valószerűtlen is, hogy az utolsó perceiben mégis vele szeretne szeretkezni. Azt könnyebben elfogadtam volna, talán még hihetőbbnek is mondanám, hogy a virágcsokorral elé áll és bocsánatot kér tőle a viselkedéséért, elmondaná neki, hogy megbánta, amiért ilyen kiállhatatlan volt, majd jöhetne az összeborulás. De a "szexeljünk, mert mindjárt meghalok" hozzáállás egyáltalán nem volt szimpatikus.

Teljesen életszerűtlen volt, hogy Henry azokat akarta maga köré gyűjteni az utolsó perceiben, akikkel már évek, évtizedek óta szóba se állt, és akik semmit nem jelentettek neki. Ez főleg egy ilyen "mindent és mindenkit utálok" embertől szerintem igen távol áll, szóval nem értem, miért erőltették ezt a találkozót.

A szétesett doktornő nem éppen megfelelően reagált Henry kirohanására, de amilyen káosz volt körülötte, ezt nem is csodálom. Azonban elismerésem, hogy a lelkiismerete feltámadt és minden eszközzel megpróbálta megtalálni, hogy helyrehozza a dolgot. Ez nagyon szimpatikus volt tőle, az elszántsága és kitartása becsülendő, és az alkudozási képessége elismerésre méltó.

Először azt hittem, hogy már bele se kerül ismételten az a taxis, akivel a film elején karambolozott Henry, de végül csak megkaptuk ezt a sablont is, azonban az tetszett, ahogy a doktornő elintézte a pasit. Nem vette észre, hogy milyen elszánt a kis doki és ez lett a veszte. Azon a kifakadáson jót nevettem, akárcsak a rendőrös szituáción.

Henry nem hazudtolta meg önmagát, hiába tudta, hogy csak percei lehetnek hátra, folyamatosan rohangászott, veszekedett, kiabált, tört-zúzott és idegeskedett egész délután, mit sem törődve azzal, hogy nem kéne felidegesítenie magát. Képtelen volt megnyugodni és ez legalább hitelesen mutatta be őt, még a diagnózis hatására sem volt képes kivetkőzni önmagából.

Nem gondoltam volna, hogy végül Henry leugrik a hídról, azt hittem ezúttal is belefutunk egy visszaimádkozós sablonba, de Henry ennél elszántabb volt. Nem érdekelte, hogy a doktornőt ez élete végéig kísérteni fogja, változatlanul hozta az undok frátert. És mikor senki más nem tudta megértetni vele, hogy miért érdemes boldognak lenni és szeretni az életet, akkor furcsa módon épp ez az ugrás kellett ahhoz, hogy az a valami helyrerázódjon benne és az utolsó napjait - hála a doktornőnek - végre úgy töltse el, hogy normálisan viszonyul a családjához és békére lel.
Csak azt nem értem, hogyha úgy tudta, hogy már csak percei vannak hátra, akkor miért volt fontos, hogy leugorjon a hídról? Ezzel az erővel megvárhatta volna, hogy leteljen az ideje és akkor is meghalt volna.

Pár apróbb baki mellett nem tudok elmenni szó nélkül.
Az egyik, hogy 30 percen belül 25 embert odarendeltet a titkárnőjével a Juniors étterembe. Tegyük fel, hogy egy emberrel csak 1 percet beszélget a titkárnő, az 25 perc. Tehát az utolsó delikvensnek 5 perce maradt odajutni (ezért remélhetőleg távolsági sorrendben hívta őket). Ezek után én nem csodálkoznék, hogy mindössze egyetlen ember jelent meg a helyszínen.
Egy másik, mikor Henry a dadogós eladótól szeretne egy kamerát venni, és az a Fu-fu-fu-fu-fujitsu, vagy a Fu-fu-fu-fu-fuji márkákat ajánlja, mert azoknak van feltöltve az aksijuk, majd végül Henry a hajléktalan kezébe egy Fu-fu-fu-Panasonic márkájú videokamerát nyom, megkérve rá, hogy vegye fel a fiának szánt beszédét.
Aztán mikor egy visszaemlékezésben Henry kiszórja a rengeteg névjegykártyát az ablakon, a fia elkap egyet, majd elhajítja. Ezt követően a jelenben egy ilyen névjegykártyát szorongat a srác a kezében. Esküszöm, jobb, mint Houdini.

A film zárójelenete akár megható is tudott volna lenni, azonban a hajós pasi goromba beszólása és a család visszatámadása annak ellenére sem volt túl szimpatikus, hogy ezzel Henry emlékének akartak adózni és így nevettem rajta.

Filmnézés ideje: 2015. október 4.