★☆☆☆☆☆☆☆☆☆
Az egy csillagot a látvány kapja, a történet, a szereplők alakítása és valamennyi egyéb szempont alapján egy szép nagy nullát érdemel a film. Már maga a kezdés is elég mélyről indult, de legalább ezt az alacsony szintet végig egyenletesen tudta tartani a film, semmi izgalom nem volt, semmi érdekfeszítő esemény nem történt és normális párbeszédekkel sem zavarták meg a dögunalmas semmittevést, tökéletesen egyensúlyban volt valamennyi negatívum.
Olyan remekül állították össze a készítők az egyes jeleneteket, hogy teljesen értelmetlen maradt végig a film, viszont kellő időt hagytak számunkra, hogy megpróbáljuk megérteni a látottakat, mert rengeteg üresjárat volt, amikor a szereplők csak néztek ki a fejükből bambán.
George Clooney csupasz fenekét, mellbimbóit és hónaljkutyáját többször is "megcsodálhattuk", bár én személy szerint nagyon nem voltam kíváncsi rá, de hát tudjuk jól, hogy az amerikai filmekben kötelező elem a "pucér férfi segg" (csakúgy, mint a "néger jófiú", akit jelen esetben egy hölgy képviselt).
Innentől spoiler-es:
Miután a film elején nem tudtunk meg lényegi információt sem a problémáról, sem a főhősünkről, Chris Kelvinről, ezt követően felküldtük a pasit egy űrhajóra, ahol szintén nem jutottunk egyről a kettőre. Nem bonyolódtunk kimerítő nyomozásba, hogy rájöjjünk mégis mi a frász történhetett, egyszerűen csak el voltunk foglalva a halott feleségünkkel, aki csodák csodájára "lebutított" verzióban megjelent a kabinunkban.
Első körben ezt lerendeztük azzal, hogy a mentőkabinba bezártuk és útjára bocsátottuk a nagy semmibe, de ez nem zavarta abban a nőt, hogy ismét visszatérjen (kíváncsi lettem volna, hogy az elsővel mi történt időközben). De ekkor se kerestük ám a miérteket és a hogyanokat, egyszerűen csak fotoszintetizáltunk és értetlenkedtünk, meg visszaemlékezgettünk a múltra. Ennyi. Ez aztán az ütős és érdekfeszítő sztori. Ha egy kicsit később nézzük a filmet, remekül tudtam volna alcsizni rajta...
Közben persze hiába rágják Kelvin szájába, hogy a nő nem valódi, csupán valaki, vagy valami szórakozik velük és inkább ennek a problémának a megoldásával kellene foglalkoznia, mintsem egy fantáziaképhez ragaszkodnia, baromira nem zavartatja magát és szinte az egész filmet végigaludva nem csinál semmit.
Pedig szerintem egész jó kis ötleteket lehetett volna kihozni a témából, főleg úgy, hogy ezek a "valóra vált álmok" nagyon is valóságosak voltak, mindenki látta őket, emlékeik voltak, gondolkodni tudtak, teljesen úgy tudtak viselkedni, mint egy hús-vér ember, tehát nem arról volt szó, hogy az űrhajósok megkattantak és csak képzelődnek.
Örültem volna, ha nem mindig csak a csillogó-villogó bolygót láthatom, hanem egy kis ízelítőt is kaphatok a hatásáról, vagy hogy miként képes ilyen produkcióra a képzelet felhasználásával, de természetesen semmilyen töprengésre okot adó részletet nem kaptunk, amit továbbgondolhattam volna.
A vége felé ugyan kaptunk egy-két fordulatot, amivel azonban nem tudtam sok mindent kezdeni, mert rosszul voltak előkészítve és béna volt a kivitelezés is. Miután Kelvin és Gordon rájöttek, hogy Snow nem az "eredeti" verzió, hanem a képzelet szüleménye, vissza akartak térni a Földre, de végül mégse az "igazi" Kelvin utazott vissza, hanem egy reprodukció, ráadásul a hót' unalmas feleséggel együtt. Ennek így szerintem se füle, se farka.
Alváshoz háttérzajnak kiváló film, de ha normális sci-fi-t szeretnél nézni, akkor vihargyorsan felejtsd el ezt a vacak és dögunalmas kreálmányt.
Stanisław Lem regényét - mely alapján a film készült - nem olvastam, de a könyvértékelések alapján kétlem, hogy ez a film méltó adaptációja lenne.
Filmnézés ideje: 2015. november 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése