2015. november 14., szombat

Disturbia (2007)

★★★★★★☆☆☆☆

A színészi játékkal nem volt különösebb gondom, bár meg kell hagyni, hogy a fiatal főszereplőknek nem is kellett túlzásba vinniük az alakítást, hiszen mindenkinek elég volt csak szinte önmagát adni (lázadó tinédzser, elkényeztetett csitri és lúzer haver).
A történet számomra egy kicsit hajlik a hihetetlen felé, kétlem, hogy ilyen a valóságban előfordulhatna, de elfogadom, hogy Amerikában ez így megtörténhet.

Innentől spoiler-es:

A film nyitójelenetében az első autóbaleset még figyelmetlenségből adódott és a hirtelen felbukkanó útszéli autónak mentek neki, de hogy a második kocsis mire figyelt, amikor nyílegyenesen beléjük száguldott a nyílt terepen, azt nem tudom. Ráadásul a többi autó és szereplő - furcsa módon - szőrén-szálán eltűnt körülöttük.

Miután a kis srác behúz a tanárának és házi őrizetre ítélik, akkor végül is saját magának szúrja el a dolgokat. Ha nem viselkedik az anyjával tiszteletlenül, nyeglén és pofátlanul, akkor nem vonta volna meg a videójáték, számítógép, tévé és mobil használatát. Azt kell hogy mondjam az elkövetett bűne nem volt túl nagy és valahol még meg is érthető, nem tudott mit kezdeni a dühével, de kamaszkor ide, kamaszkor oda, az egész napos semmittevésbe simán belefért volna a takarítás, mosogatás is, és akkor anyuci sem keményít be. De a mai fiatalság - tisztelet a kivételnek - nem igazán jeleskedik a munka terén. Követelni tudnak, de cserébe semmit nem nyújtanak.

Az, hogy Kale a szomszédok kukkolásával tölti szabadidejét nem túl eredeti ötlet, de időtöltésnek elmegy, bár talán egy kicsit beteges... Az Ashley utáni nyálcsorgatás és bénázás a srácok részéről irtó gáz volt, mint ahogy az is, ahogy a lány beképzelten tette-vette magát. Kinőttem én már ebből a "gyerekes" viselkedésből, és már akkor is távol állt tőlem, mikor még fiatal voltam.

A szerelmi szál nagyon nyálas és erőltetett volt, mióta bukik az elkényeztetett cicababa a suli lázadó lúzerére? (Ja, egyébként Kale-t nem zavarja a szobájában uralkodó disznóól egészen addig, míg Ashley be nem toppan. Akkor persze már jól jött volna az anyuci által kért takarítás, ugye?)

A szomszéd utáni nyomozósdi a srácok részéről egy kicsit béna volt, de a kitartásuk és erőlködésük a férfi leleplezését illetően elismerésre méltó. Főleg annak függvényében, hogy a rendőrség milyen amatőr módon viselkedett a nyomozás során. Egyrészt simán bedőltek a férfi színjátékának, másrészt a sráccal lekezelően bántak az előmenetele miatt. Anyuci pedig egyáltalán nem ismerte a fiát, hiszen oda se figyelt arra, amit mond.
Ronnie viccelődése (amikor hullának tetette magát Kale szekrényében) morbid volt, de remekül elhelyezett kettős poén (tutira te is azt hitted, hogy a pasi ölte meg és tette a fiú szekrényébe).

David Morse remek választás volt a rossz fiú szerepére, remekül alakította a pszichopata gyilkos karaktert. Láttam már pozitív alakításban Stephen King Halálsoron és Langolierek című filmjeiben, azt is hihetően alakította és szerethető volt, és láttam már negatív szerepben is, amit ugyancsak hitelesen alakított. Jelen esetben is sikerült velem elhitetnie, hogy egy kegyetlen és elszánt bűnöző, ami a film javát szolgálta.

Filmnézés ideje: 2015. október 22.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése