2015. november 23., hétfő

Elrabolva 3 (2015)

★★★★★★★☆☆☆

Végre egy film, amelyben egész rendben volt a nyomozás, mind a rendőrök részéről, mind a volt CIA-ügynök részéről (mondjuk ez a része talán nem is kérdéses). 

Franck Dotzler felügyelő szerepében Forest Whitaker remekül vezette a nyomozást, igazi profi, aki zseniálisan látta át a helyzetet, a nyomokat tökéletesen követte, mindeközben felismerte azt is, hogy Bryan Mills mindig egy lépéssel előttük jár, ennek ellenére ügyesen összetette azt a képet is, hogy a férfi nem az igazi gyilkos, hanem ő is csak az elkövetőkön akar bosszút állni. Mindkét oldalt élvezet volt végigkövetni és a szálak kibogozásában részt venni.

Bryan barátainak segítsége és támogatása is teljesen rendben volt, mint ahogy az is, hogy a lánya, Kim talpraesett és okos volt, remekül kezelte a helyzetet és a legapróbb jelekből is értett. Örültem neki, hogy nem egy szerencsétlenkedő fruskát kaptunk, hanem egy karakán lányt.

Igazság szerint ennél sokkal többet nem is nagyon tudok írni a filmről, nem igazán volt benne, ami idegesített volna, vagy amibe szívesen beleaggatnám a körmömet, a színészek is és a történet vezetése is korrekt volt.

A film vége azért elég "viccesre" sikerült, mikor Franck Dotzler felügyelő közölte, hogy akár le is csukathatná Bryan-t, mert letöltötte a gépeikről az üzeneteket, ami bűncselekmény. Mert ugyebár amit egész film alatt csinált, azok egyike sem minősült bűncselekménynek...

Filmnézés ideje: 2015. november 20.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése