★★★★★★☆☆☆☆
Spoiler-es értékelés
Ha úgy gondolod, hogy egy macska, vagy egy kutya helyett jó ötlet egy zombit tartani házi kedvencnek, akkor te is pont olyan pihentagyú vagy, mint ennek a filmnek a készítői. Mégis kinek jut eszébe egy ekkora hülyeség? XD
Adott a „tökéletes” és „idilli” amerikai kisváros valamikor az 50-es évek környékén, ahol a tökéletes ruhájú, tökéletes hajú, tökéletes modorú és minden szempontból tökéletes mintacsaládok tökéletesen idióta módon „megszelídített” zombikkal végeztetik a házimunkát és minél több zombid van, annál tehetősebbnek számítasz. Ezen előzmények fényében úgy gondoltam, hogy asztal fejelgető poénokkal fognak bombázni minket, de sajnos nem mondanám, hogy nagyon viccesre sikerült a film, nem igazán tudtam túl sok jeleneten szívből mosolyogni.
Oké, azért bevallom, hogy az ötletes volt, hogy mikor a suliba ellátogatott az új biztonsági főnök és a gyerekek kimentek az udvarra bemutatni a fegyverhasználati tudásukat, és az egyik kiscsaj amputálta a papírbábú karjait és fejét. Vagy mikor a feleség végre elmondta a férjének, hogy kisbabát vár, erre a pasi reakciója az volt, hogy nem elég a fizetése még egy temetésre. Vagy például az is jópofa volt, hogy a zombi újságos fiú a már jól ismert mozdulattal odadobta az újságot a tornácra, és ezt látva a zombi tejes fiú hozzávágta a tejesüveget az ajtóhoz. :D Morbid és beteg poénok, azonban a legtöbb nem tudott nagyot ütni. Nekem az kevés, hogy a zombik annyira le vannak lassulva, hogy nem képesek elkapni egy labdát, vagy leejtik a sültet a tálcáról, mert fel akarják takarítani az üvegszilánkokat és közben beveri a fejét az asztalba, vagy, hogy a nő mosolyogva elüti a zombi kisgyereket, majd a másikat fejbe lövi a 6 lövetű fegyverrel vagy 8-szor, rájuk gyújtja a faházat és mindenki tud mindent, de csak sejtelmesen hallgatnak róla. Ezek olyan semmilyen poénok…
A halálnak ez a fajta kifigurázása, a temetések hanyag levezetése (a pap csak úgy bepottyantotta a halott fejét tartalmazó dobozt a sírba), hogy az emberek választhattak, hogy szeretnének-e holtak maradni, vagy esetleg a „háziasított” zombilétet választják, érdekes megközelítés volt. Annak fényében, hogy Fido-nak úgy tűnt vannak érzelmei (főleg Helen irányába) és önálló döntésre is képes (kikapcsolt a nyakörve, mégse bántotta Timmy-t, hanem elment segítségért), talán én is elgondolkodnék a lehetőségen egy pillanatra… …de nem, köszi, inkább mégse zombulok be.
A film végén a biztonsági főnök jó kis fricskát kapott, hogy a saját lánya rángathatja pórázon és kapott egy cuki nyakörvet is, melyet oly nagyra tartott. Visszanyalt a fagyi. XD
Filmnézés ideje: 2015. szeptember 8.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2015. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2015. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. szeptember 8., kedd
2015. szeptember 5., szombat
Világok harca (2005)
★★★★★★★☆☆☆
Spoiler-es értékelés
Egész jó kis film volt ez, eltekintve néhány apróságtól.
A főhősünk pont ugyanannyira csinált a nadrágjába, mint ahogy bármelyikünk tenné egy ilyen helyzetben, és Cruise nagyon ügyesen hozta a karaktert. Nem akart hősködni, nem akarta megmenteni a világot, egyszerűen csak túl akarta élni a gyerekeivel együtt, menekült és bujkált. Ettől egész szimpi apuka lett (bár a gyerekei nem igazán voltak oda érte, még a kislány is mindig csak a bátyó karjaiban keresett menedéket…), a sok „hős” mellett jó volt látni egy ilyen életszerű reakciót végre.
A főszereplőkből nagyjából annyit kapunk, mint az idegenekből, többé-kevésbé el is találták az egyensúlyt. A tripodokra nem volt panaszom, kellőképpen rémisztőek voltak, és a cigi (na jó, CGI) is rendben volt, de azzal a vérspricceléssel nem tudtam mit kezdeni. Minek csinálták?
Az furcsa volt, hogy Harlan miért csak kettőjüket menekítette be a pincébe, mikor sok százan rohantak arra és hogy a végén anyuciék környékén minden rendben volt, éltek és virultak küzdelmek nélkül. Oké, hogy terhes és ne tegyük ki izgalmaknak, de aki egy 10 éves lányt folyton emelget ekkora hassal, azt igazán be lehetett volna picit piszkolni, mert ezek szerint bírja a gyűrődést. Egyébként kíváncsi lennék rá, hogy Rachel mennyi időt töltött a földön a saját lábán álldogálva, mert apuci folyton ölben cipelte (ja, végül is így biztosított volt, hogy nem szakad el tőle, ezt a módszert alkalmazhatta volna Robbie-n is, talán akkor nem tudott volna lelépni tőlük…).
Az idegenek „múúúúúú”-zása pedig pont olyan, mint a Falling Skies-ban a mech-ek hangja, lehet, hogy a következő alien invázió során be kellene vetni a teheneket, hátha sikerül egyezségre jutni az idegenekkel, mert úgy tűnik, még a tehénkéknek is több eszük van, mint nekünk embereknek, akik nem tudtak rájönni évezredek alatt sem, hogy valami van a föld alatt, aminek nem kéne ott lennie…
A film végén nem értettem az összefüggést, hogy attól még, hogy az egyiket felrobbantotta apuci, mi baja lett a többinek, mitől dőlt ki mindegyik (ha a gránátok következménye volt a belső megzavarodás, akkor ez nem lett megmagyarázva rendesen).
Filmnézés ideje: 2015. július 26.
Spoiler-es értékelés
Egész jó kis film volt ez, eltekintve néhány apróságtól.
A főhősünk pont ugyanannyira csinált a nadrágjába, mint ahogy bármelyikünk tenné egy ilyen helyzetben, és Cruise nagyon ügyesen hozta a karaktert. Nem akart hősködni, nem akarta megmenteni a világot, egyszerűen csak túl akarta élni a gyerekeivel együtt, menekült és bujkált. Ettől egész szimpi apuka lett (bár a gyerekei nem igazán voltak oda érte, még a kislány is mindig csak a bátyó karjaiban keresett menedéket…), a sok „hős” mellett jó volt látni egy ilyen életszerű reakciót végre.
A főszereplőkből nagyjából annyit kapunk, mint az idegenekből, többé-kevésbé el is találták az egyensúlyt. A tripodokra nem volt panaszom, kellőképpen rémisztőek voltak, és a cigi (na jó, CGI) is rendben volt, de azzal a vérspricceléssel nem tudtam mit kezdeni. Minek csinálták?
Az furcsa volt, hogy Harlan miért csak kettőjüket menekítette be a pincébe, mikor sok százan rohantak arra és hogy a végén anyuciék környékén minden rendben volt, éltek és virultak küzdelmek nélkül. Oké, hogy terhes és ne tegyük ki izgalmaknak, de aki egy 10 éves lányt folyton emelget ekkora hassal, azt igazán be lehetett volna picit piszkolni, mert ezek szerint bírja a gyűrődést. Egyébként kíváncsi lennék rá, hogy Rachel mennyi időt töltött a földön a saját lábán álldogálva, mert apuci folyton ölben cipelte (ja, végül is így biztosított volt, hogy nem szakad el tőle, ezt a módszert alkalmazhatta volna Robbie-n is, talán akkor nem tudott volna lelépni tőlük…).
Az idegenek „múúúúúú”-zása pedig pont olyan, mint a Falling Skies-ban a mech-ek hangja, lehet, hogy a következő alien invázió során be kellene vetni a teheneket, hátha sikerül egyezségre jutni az idegenekkel, mert úgy tűnik, még a tehénkéknek is több eszük van, mint nekünk embereknek, akik nem tudtak rájönni évezredek alatt sem, hogy valami van a föld alatt, aminek nem kéne ott lennie…
A film végén nem értettem az összefüggést, hogy attól még, hogy az egyiket felrobbantotta apuci, mi baja lett a többinek, mitől dőlt ki mindegyik (ha a gránátok következménye volt a belső megzavarodás, akkor ez nem lett megmagyarázva rendesen).
Filmnézés ideje: 2015. július 26.
Süti, nem süti (2000)
★★★☆☆☆☆☆☆☆
Spoiler-es értékelés
Ez a film minden, csak nem vicces.
A főhős házaspár folyamatosan marja egymást, egyáltalán nem szimpatikusak (Woody Allen egyenesen irritált, és a szinkronhangokról inkább ne is beszéljünk – a feleség rikácsolása kiakasztó…), a többi szereplő pedig csak spontán buta és együgyű.
A történet teljesen átlagos: a tervezett alagútfúrás félresikerül, helyette ott a sütibolt gyors sikere és a meggazdagodás, felszínes pénzköltő majmokká válnak, akik – mivel enyhén szólva primitívek – nem illenek az eredeti sznobok közé, de ez nem zavarja a feleséget abban, hogy egy illegő-billegő (ám ettől még ugyanolyan üres fejű) cicamacát akarjon faragni magából, majd jön a hirtelen bukás és az ismételt egymásra találás. Alapnak nem lenne rossz, de a kivitelezés nekem nagyon nem tetszik. Egyetlen poént sem hallottam, csak egymás szidalmazását és folytonos panaszkodást.
Becsületből végignyűglődtem a filmet, de az utolsó negyedét már nagyon untam.
Filmnézés ideje: 2015. augusztus 16.
Spoiler-es értékelés
Ez a film minden, csak nem vicces.
A főhős házaspár folyamatosan marja egymást, egyáltalán nem szimpatikusak (Woody Allen egyenesen irritált, és a szinkronhangokról inkább ne is beszéljünk – a feleség rikácsolása kiakasztó…), a többi szereplő pedig csak spontán buta és együgyű.
A történet teljesen átlagos: a tervezett alagútfúrás félresikerül, helyette ott a sütibolt gyors sikere és a meggazdagodás, felszínes pénzköltő majmokká válnak, akik – mivel enyhén szólva primitívek – nem illenek az eredeti sznobok közé, de ez nem zavarja a feleséget abban, hogy egy illegő-billegő (ám ettől még ugyanolyan üres fejű) cicamacát akarjon faragni magából, majd jön a hirtelen bukás és az ismételt egymásra találás. Alapnak nem lenne rossz, de a kivitelezés nekem nagyon nem tetszik. Egyetlen poént sem hallottam, csak egymás szidalmazását és folytonos panaszkodást.
Becsületből végignyűglődtem a filmet, de az utolsó negyedét már nagyon untam.
Filmnézés ideje: 2015. augusztus 16.
Minyonok (2015)
★★★★★★★★☆☆
Inkább csak aranyos volt, mint vicces. Nagyon sokat vártam erre a filmre, de sajnos a készítők nem voltak elég kreatívak, nem hozták ki a minyonokból a maximumot. A sztori – egy-két ötlettől eltekintve – nem volt a legjobb, és hiába kedveltem meg a Gru-ban a minyonokat, a saját filmjükben annyira nem voltak magukkal ragadóak. Ettől még szeretem őket, de nagyobb rajongó nem lettem.
Filmnézés ideje: 2015. július 12.
Inkább csak aranyos volt, mint vicces. Nagyon sokat vártam erre a filmre, de sajnos a készítők nem voltak elég kreatívak, nem hozták ki a minyonokból a maximumot. A sztori – egy-két ötlettől eltekintve – nem volt a legjobb, és hiába kedveltem meg a Gru-ban a minyonokat, a saját filmjükben annyira nem voltak magukkal ragadóak. Ettől még szeretem őket, de nagyobb rajongó nem lettem.
Filmnézés ideje: 2015. július 12.
Mementó (2000)
★★★★★☆☆☆☆☆
Spoiler-es értékelés
Nem lett volna ez rossz film, de mivel az eseményeket időben visszafelé játsszuk le, így már nagyjából félúton elvesztettem a fonalat és a film végére már semmit nem értettem, ki a jó, ki a rossz, ki kinek és miről hazudik. És mivel az események sorában is nagyobb időközök voltak, ez még kuszábbá tette a dolgokat. Például vegyük Natalie-t, aki „először” egy kedves ismerős, aki segít a pasinak, utána mutatják, hogy egymás mellett alszanak, majd a megvert áldozat szerepében tetszeleg, ezt követően kiderül, hogy egy hülye liba, aki magából kikelve sértegeti a pasit és így maga Leonard húz be neki egyet – amit mellesleg megérdemelt –, majd egy bárban látjuk, amint egy idióta pincérnőt alakít és mindez hiába történt visszafelé, nem értem, hogyan jutottunk el A-ból B-be (jelen esetben a kocsmából a közös ágyba).
Talán ha nem ekkora lépésekkel haladtunk volna, akkor esetleg a fordított sorrend és a „bevillanásszerű” események sem okozott volna nagyobb kihívást, így viszont lehet, hogy nekem is fényképezgetnem és jegyzetelnem kellett volna, hogy mindent megértsek, mert ezáltal szinte élvezhetetlen lett a film számomra és nem is szeretném még egyszer megnézni, hogy a helyükre kerüljenek a dolgok, nem éri meg ezzel bíbelődnöm.
Továbbá azt sem értem, hogy mi alapján jutottunk el odáig, hogy Teddy-re terelődött a gyanú a gyilkossági ügyben…
Filmnézés ideje: 2015. augusztus 2.
Spoiler-es értékelés
Nem lett volna ez rossz film, de mivel az eseményeket időben visszafelé játsszuk le, így már nagyjából félúton elvesztettem a fonalat és a film végére már semmit nem értettem, ki a jó, ki a rossz, ki kinek és miről hazudik. És mivel az események sorában is nagyobb időközök voltak, ez még kuszábbá tette a dolgokat. Például vegyük Natalie-t, aki „először” egy kedves ismerős, aki segít a pasinak, utána mutatják, hogy egymás mellett alszanak, majd a megvert áldozat szerepében tetszeleg, ezt követően kiderül, hogy egy hülye liba, aki magából kikelve sértegeti a pasit és így maga Leonard húz be neki egyet – amit mellesleg megérdemelt –, majd egy bárban látjuk, amint egy idióta pincérnőt alakít és mindez hiába történt visszafelé, nem értem, hogyan jutottunk el A-ból B-be (jelen esetben a kocsmából a közös ágyba).
Talán ha nem ekkora lépésekkel haladtunk volna, akkor esetleg a fordított sorrend és a „bevillanásszerű” események sem okozott volna nagyobb kihívást, így viszont lehet, hogy nekem is fényképezgetnem és jegyzetelnem kellett volna, hogy mindent megértsek, mert ezáltal szinte élvezhetetlen lett a film számomra és nem is szeretném még egyszer megnézni, hogy a helyükre kerüljenek a dolgok, nem éri meg ezzel bíbelődnöm.
Továbbá azt sem értem, hogy mi alapján jutottunk el odáig, hogy Teddy-re terelődött a gyanú a gyilkossági ügyben…
Filmnézés ideje: 2015. augusztus 2.
Maradj! (2005)
★★★★☆☆☆☆☆☆
Spoiler-es értékelés
„A kérdés: ki Henry Letham, és miért zúzza darabjaira Sam világát?”
Na, ez az a kérdés, amire a film nem ad választ, ahogy az összes többire sem… Kapunk egy gyönyörűen összekuszált valamit, ami már megint kibogozhatatlan, idegesítő és értelmetlen.
Ha a film végéből indulunk ki, amikor is Henry meghal (?) egy autóbalesetben, akkor honnan tud meg az életéről bármit is Sam (például, hogy ki a kedvenc festője)? Illetve, ha Sam nem is foglalkozott a balesetnél kíváncsiskodókkal (az arcukat szerintem egyáltalán nem is láthatta, hiszen folyamatosan Henry-t figyelte), akkor hogyan szerepelhettek azok az emberek képzelgéseiben? (A kocsiban ülő apuka, anyuka és barátnő felbukkanása még úgy ahogy megmagyarázható, de a kutyaharapás valódisága már nem…) És a barátnője most akkor mégsem a páciense volt, hanem csak a balesetnél ismerték meg egymást?
És ha a balesetet tekintjük valóságnak, akkor ezek szerint az összes eseményt csak képzelte Sam, tehát a szabadságolt kolléganője sem létezett, a vágások sem valósak a barátnője karján, és mégis ki festette a képeket?
Annyi kérdésem lenne még, de szerintem a legtöbbre senki nem tudna válaszolni, mert a film nincs következetesen felépítve.
Filmnézés ideje: 2015. augusztus 10.
Spoiler-es értékelés
„A kérdés: ki Henry Letham, és miért zúzza darabjaira Sam világát?”
Na, ez az a kérdés, amire a film nem ad választ, ahogy az összes többire sem… Kapunk egy gyönyörűen összekuszált valamit, ami már megint kibogozhatatlan, idegesítő és értelmetlen.
Ha a film végéből indulunk ki, amikor is Henry meghal (?) egy autóbalesetben, akkor honnan tud meg az életéről bármit is Sam (például, hogy ki a kedvenc festője)? Illetve, ha Sam nem is foglalkozott a balesetnél kíváncsiskodókkal (az arcukat szerintem egyáltalán nem is láthatta, hiszen folyamatosan Henry-t figyelte), akkor hogyan szerepelhettek azok az emberek képzelgéseiben? (A kocsiban ülő apuka, anyuka és barátnő felbukkanása még úgy ahogy megmagyarázható, de a kutyaharapás valódisága már nem…) És a barátnője most akkor mégsem a páciense volt, hanem csak a balesetnél ismerték meg egymást?
És ha a balesetet tekintjük valóságnak, akkor ezek szerint az összes eseményt csak képzelte Sam, tehát a szabadságolt kolléganője sem létezett, a vágások sem valósak a barátnője karján, és mégis ki festette a képeket?
Annyi kérdésem lenne még, de szerintem a legtöbbre senki nem tudna válaszolni, mert a film nincs következetesen felépítve.
Filmnézés ideje: 2015. augusztus 10.
Intacto (2001)
★★★★★★☆☆☆☆
Spoiler-es értékelés
Egy-két érdekes ötlettől eltekintve (mint például bekötött szemmel és hátrakötözött kézzel rohanni az erdőben, vagy új értelmet adni az „orosz rulettnek” azzal, hogy nem egy töltény van a tárban, hanem öt) teljesen feledhető alkotás. Kétszer sikerült rajta elaludnom, mert a nem túl érdekfeszítő történet mellett a szereplők is felejthetőek. A fényképek (emberek) felajánlását nem tudom hova tenni, ezt a részt nem nagyon értem…
A legvégén tudtam, hogy a fegyver nem fog elsülni visszafelé (sem), de azt sajnáltam, hogy a hülye liba betoppanása miatt nem élvezhette ki ezt a pillanatot Samuel.
Filmnézés ideje: 2015. július 26.
Spoiler-es értékelés
Egy-két érdekes ötlettől eltekintve (mint például bekötött szemmel és hátrakötözött kézzel rohanni az erdőben, vagy új értelmet adni az „orosz rulettnek” azzal, hogy nem egy töltény van a tárban, hanem öt) teljesen feledhető alkotás. Kétszer sikerült rajta elaludnom, mert a nem túl érdekfeszítő történet mellett a szereplők is felejthetőek. A fényképek (emberek) felajánlását nem tudom hova tenni, ezt a részt nem nagyon értem…
A legvégén tudtam, hogy a fegyver nem fog elsülni visszafelé (sem), de azt sajnáltam, hogy a hülye liba betoppanása miatt nem élvezhette ki ezt a pillanatot Samuel.
Filmnézés ideje: 2015. július 26.
Ezt éld túl! (2006)
★★★★☆☆☆☆☆☆
Spoiler-es értékelés
Srácok, ez a film egy gyenge kliséhalmaz.
Az alap elgondolás még nem is lett volna rossz, de hogy már megint az elromló lámpákkal, elsuhanó árnyakkal, villódzó fényekkel, buta szereplőkkel fárasszanak, az már unalmas.
Még ha legalább a rémisztőnek szánt jelenetek kidolgozottak lettek volna, de nem, még azokat is csak egy fél másodpercre láthattuk (ami alatt fel se fogtam, hogy mit is kellett volna látnom), így kedvem se volt félni a film nézése során (leginkább csak a fejemet fogtam fájdalmamban).
Természetesen, ha a kocsimmal NEM megyek neki a fának, és tudom, hogy egy lovaskocsi fog elgázolni, akkor kiszállok a verdából, kigyalogolok az út közepére, hogy tökéletes célpontot nyújtsak a szellemfogatnak (azt sem értem, hogyha a kocsinak semmi baja, akkor a többiek miért jönnek értem, no sebaj).
Az is evidens, hogyha észreveszek egy „szellemet” egy rozoga, építés alatt lévő idegen házban, akkor tökegyedül bemegyek az épületbe, hogy nyugodtan megölhessen a mumus.
Azt már persze nem is kell ecsetelnem, hogy este tilos a lámpát felkapcsolni, mert akkor látnék is valamit, de sokkal gizdább a vaksötétben settenkedni (és így kevesebbet kell költeni az ijesztőnek szánt részekre).
(Szegény vörös rózsa vajon mit vétett, hogy újabban szellemek elleni védekezéshez használják?)
Tudjátok mit, inkább hagyjuk is, ezek a szereplők az összes szokásos hibát elkövették, ráadásul a lehető legbárgyúbb módon és még szegény rendőröket is otthagyták a lakásban bugyikat keresgélni…
Filmnézés ideje: 2015. augusztus 6.
Spoiler-es értékelés
Srácok, ez a film egy gyenge kliséhalmaz.
Az alap elgondolás még nem is lett volna rossz, de hogy már megint az elromló lámpákkal, elsuhanó árnyakkal, villódzó fényekkel, buta szereplőkkel fárasszanak, az már unalmas.
Még ha legalább a rémisztőnek szánt jelenetek kidolgozottak lettek volna, de nem, még azokat is csak egy fél másodpercre láthattuk (ami alatt fel se fogtam, hogy mit is kellett volna látnom), így kedvem se volt félni a film nézése során (leginkább csak a fejemet fogtam fájdalmamban).
Természetesen, ha a kocsimmal NEM megyek neki a fának, és tudom, hogy egy lovaskocsi fog elgázolni, akkor kiszállok a verdából, kigyalogolok az út közepére, hogy tökéletes célpontot nyújtsak a szellemfogatnak (azt sem értem, hogyha a kocsinak semmi baja, akkor a többiek miért jönnek értem, no sebaj).
Az is evidens, hogyha észreveszek egy „szellemet” egy rozoga, építés alatt lévő idegen házban, akkor tökegyedül bemegyek az épületbe, hogy nyugodtan megölhessen a mumus.
Azt már persze nem is kell ecsetelnem, hogy este tilos a lámpát felkapcsolni, mert akkor látnék is valamit, de sokkal gizdább a vaksötétben settenkedni (és így kevesebbet kell költeni az ijesztőnek szánt részekre).
(Szegény vörös rózsa vajon mit vétett, hogy újabban szellemek elleni védekezéshez használják?)
Tudjátok mit, inkább hagyjuk is, ezek a szereplők az összes szokásos hibát elkövették, ráadásul a lehető legbárgyúbb módon és még szegény rendőröket is otthagyták a lakásban bugyikat keresgélni…
Filmnézés ideje: 2015. augusztus 6.
Existenz – Az élet játék (1999)
★★☆☆☆☆☆☆☆☆
Spoiler-es értékelés
Gyerekek, ez de pocsék film volt!
Gusztustalan, értelmetlen katyvasz.
Már az eleje teljesen érthetetlen volt számomra, nem magyarázták el, hogy pontosan mi is az az eXistenZ, csak folyton azt hajtogatták, hogy játék… Mikor megláttam azokat a gusztustalan tumorszerű izéket az ölükben a köldökzsinórral, már akkor elment a kedvem az egész filmtől és ez csak fokozódott a feldolgozóüzemben és a kínai étteremben játszódó jelenetek után. Undorító az egész.
Aztán ott volt még a benzinkutas jelenet, ahol elmondják, hogy a pasinak még nincs beültetése, két perccel később meg megkérdezi a benzinkutas, hogy egy bizonyos játékkal játszott-e már. Még jó, hogy odafigyelt, hogy azért mentek, hogy a pasinak illegális beültetést csináljanak (akinek mellesleg azért nincs még beültetése, mert fél a lebénulástól – de egy mocskos garázsszerűségben mégis bevállalja… No comment).
Soha nem voltam odáig az ilyen elmemanipulálós filmekért, ahol a valóság és a képzelgés összemosódik, főleg, ha még rosszul is csinálják, mint jelen esetben.
Jennifer Jason Leigh soha nem tartozott a kedvenceim közé – mindenkitől elnézést kérek, akik ezzel megsértek, de – olyan „buta feje” van, és ebben a filmben is csak idegesített.
Összességében kár volt megnéznem…
Filmnézés ideje: 2015. augusztus 2.
Spoiler-es értékelés
Gyerekek, ez de pocsék film volt!
Gusztustalan, értelmetlen katyvasz.
Már az eleje teljesen érthetetlen volt számomra, nem magyarázták el, hogy pontosan mi is az az eXistenZ, csak folyton azt hajtogatták, hogy játék… Mikor megláttam azokat a gusztustalan tumorszerű izéket az ölükben a köldökzsinórral, már akkor elment a kedvem az egész filmtől és ez csak fokozódott a feldolgozóüzemben és a kínai étteremben játszódó jelenetek után. Undorító az egész.
Aztán ott volt még a benzinkutas jelenet, ahol elmondják, hogy a pasinak még nincs beültetése, két perccel később meg megkérdezi a benzinkutas, hogy egy bizonyos játékkal játszott-e már. Még jó, hogy odafigyelt, hogy azért mentek, hogy a pasinak illegális beültetést csináljanak (akinek mellesleg azért nincs még beültetése, mert fél a lebénulástól – de egy mocskos garázsszerűségben mégis bevállalja… No comment).
Soha nem voltam odáig az ilyen elmemanipulálós filmekért, ahol a valóság és a képzelgés összemosódik, főleg, ha még rosszul is csinálják, mint jelen esetben.
Jennifer Jason Leigh soha nem tartozott a kedvenceim közé – mindenkitől elnézést kérek, akik ezzel megsértek, de – olyan „buta feje” van, és ebben a filmben is csak idegesített.
Összességében kár volt megnéznem…
Filmnézés ideje: 2015. augusztus 2.
Engedj be! (2008)
★★☆☆☆☆☆☆☆☆
Spoiler-es értékelés
Nem olvastam a film alapjául szolgáló könyvet, csak az értékeléseit, melyek alapján a könyv jónak tűnik.
Nos, a film nem volt az!
Unalmas, vontatott, semmiről se szólt, a szereplők bárgyúak és párbeszédek szinte egyáltalán nincsenek (biztos elhagyták a szövegkönyvet), de ha mégis kinyitják a szájukat a szereplők, akkor se mondanak semmi épkézlábat (és a szinkronhoz tartozó sistergésről még nem is beszéltem…).
Az már részletkérdés, hogy sorra halnak meg az emberek, de nyomozós szál egyáltalán nincs a filmben (holott egy pasi konkrétan végignézett egy gyilkosságot). Aztán mikor a kislány besétál a kórházba, hogy az „apjához” jött, akinek a személyazonossága ugyebár nehezen deríthető ki, mert a fél arcát lemarta a sav, akkor a nővérke csak úgy elengedi a kórházból, anélkül, hogy bármit kérdezett volna tőle…
A film végén az uszodás jelenet végre izgalmas lehetett volna, de természetesen nem mutattak belőle semmit, csak a vérengzés eredményét, hogy a vámpír kislány bosszút állt a fiú iskolatársain, akik bántották az ő kis barátját (akivel egyébként maga is csak kb. 10 mondatot ha váltott összesen…).
Összességében: alváshoz háttérzajnak kiváló film, másra nem nagyon alkalmas…
Filmnézés ideje: 2015. augusztus 7.
Spoiler-es értékelés
Nem olvastam a film alapjául szolgáló könyvet, csak az értékeléseit, melyek alapján a könyv jónak tűnik.
Nos, a film nem volt az!
Unalmas, vontatott, semmiről se szólt, a szereplők bárgyúak és párbeszédek szinte egyáltalán nincsenek (biztos elhagyták a szövegkönyvet), de ha mégis kinyitják a szájukat a szereplők, akkor se mondanak semmi épkézlábat (és a szinkronhoz tartozó sistergésről még nem is beszéltem…).
Az már részletkérdés, hogy sorra halnak meg az emberek, de nyomozós szál egyáltalán nincs a filmben (holott egy pasi konkrétan végignézett egy gyilkosságot). Aztán mikor a kislány besétál a kórházba, hogy az „apjához” jött, akinek a személyazonossága ugyebár nehezen deríthető ki, mert a fél arcát lemarta a sav, akkor a nővérke csak úgy elengedi a kórházból, anélkül, hogy bármit kérdezett volna tőle…
A film végén az uszodás jelenet végre izgalmas lehetett volna, de természetesen nem mutattak belőle semmit, csak a vérengzés eredményét, hogy a vámpír kislány bosszút állt a fiú iskolatársain, akik bántották az ő kis barátját (akivel egyébként maga is csak kb. 10 mondatot ha váltott összesen…).
Összességében: alváshoz háttérzajnak kiváló film, másra nem nagyon alkalmas…
Filmnézés ideje: 2015. augusztus 7.
Death Note – A halállista (2006–2007)
★★★★★★★☆☆☆
Miután láttam a filmeket (melyek nagyon tetszettek), javasolta FFG, hogy nézzem meg az animét is, mert az szerinte sokkal jobb és több ponton is eltér a filmektől.
Szóval most végignéztem a sorozatot is, amely valószínűleg életem első és egyetlen animéje lesz, ugyanis ez a fajta grafikai megoldás nem igazán jön be nekem. De ettől elvonatkoztatva is találtam több olyan „hibát”, ami miatt mondjuk úgy, elégedetlen vagyok a sorozattal.
Míg a filmek kellőképpen tömörek és lendületesek, lényegre törőek és izgalmasak voltak, addig a sorozat már túl hosszúra lett nyújtva, feleslegesen túlbonyolították és olyan csomókat kötöttek a történetre, amit már egy szakképzett matróz se tudna kibogozni.
Innentől spoiler-es:
Kira, második Kira, pót Kira, L, M, N, T, és még ki tudja meddig mentünk volna az ABC-ben, ha végre nem intézik el Light-ot. Nem igazán értem, hogy minek nyírták ki félúton L-t (és szegény W-t), ha utána kaptunk egy teljesen ugyanolyan „zakkant” elmét (csak fehér hajjal), aki teljesen úgy viselkedik és gondolkodik, mint L (csak ő nem pityizál folyton, hanem kirakózik). Oké, kellett egy fordulat, de ez így nem az volt.
Aztán meg a Halállisták cserélgetése is kiakasztott. Tegye fel a kezét, aki pontosan tudta követni, hogy ki mikor kinek adta oda az eredetit/hamisítványt, amiből hiányzott lap vagy sem… És az is furcsa, hogy Light a végén teljesen képben volt, holott már huszadszor mondott le a listáról és kapott kölcsön egy másikat. Á, hagyjuk is, nincs kedvem ezzel a káosszal sokat foglalkozni. (Úgy voltam ezzel is, mint a táskacserélgetéssel a filmekben, roppant idegesítő és nem szeretem, kivéve az Oscar című filmben.)
A rendőrök képességeire nem pazarolnék sok szót, L is és N is percek alatt rájött, hogy kicsoda Kira, de a rendőröknek ez a sorozat utolsó percéig nem esett le… No comment.
Az eseményeket követően mind L, mind N pontosan levezették a történteket, tévedések nélkül eltaláltak mindent, ami azért annak ellenére is furcsa, hogy mindketten „zsenik”.
Az is érdekes volt, hogy – ahogy a végén megtudtam – 6 év telt el a kezdetek óta, a naplók kb. 40-50 oldalasak voltak a vastagságuk, vagyis inkább a vékonyságuk alapján, ellenben ez alatt az idő alatt egyik se telt be (pedig a végén a pót Kira már naponta egy oldalnyit írt).Még jó, hogy a suliban nem ilyen füzetbe írtuk a tananyagot. XD
Mindent összevetve nem lett volna ez rossz sorozat, ha kicsit kevesebb fordulatot pakoltak volna bele, mert így számomra néhol már követhetetlen volt. A filmek viszont nagyon jól sikerültek, a szereplők pontosan olyanok voltak mind kinézetre, mind viselkedésre, mint az animében (Misza szőke hajától eltekintve).
Sorozatnézés ideje: 2015
Miután láttam a filmeket (melyek nagyon tetszettek), javasolta FFG, hogy nézzem meg az animét is, mert az szerinte sokkal jobb és több ponton is eltér a filmektől.
Szóval most végignéztem a sorozatot is, amely valószínűleg életem első és egyetlen animéje lesz, ugyanis ez a fajta grafikai megoldás nem igazán jön be nekem. De ettől elvonatkoztatva is találtam több olyan „hibát”, ami miatt mondjuk úgy, elégedetlen vagyok a sorozattal.
Míg a filmek kellőképpen tömörek és lendületesek, lényegre törőek és izgalmasak voltak, addig a sorozat már túl hosszúra lett nyújtva, feleslegesen túlbonyolították és olyan csomókat kötöttek a történetre, amit már egy szakképzett matróz se tudna kibogozni.
Innentől spoiler-es:
Kira, második Kira, pót Kira, L, M, N, T, és még ki tudja meddig mentünk volna az ABC-ben, ha végre nem intézik el Light-ot. Nem igazán értem, hogy minek nyírták ki félúton L-t (és szegény W-t), ha utána kaptunk egy teljesen ugyanolyan „zakkant” elmét (csak fehér hajjal), aki teljesen úgy viselkedik és gondolkodik, mint L (csak ő nem pityizál folyton, hanem kirakózik). Oké, kellett egy fordulat, de ez így nem az volt.
Aztán meg a Halállisták cserélgetése is kiakasztott. Tegye fel a kezét, aki pontosan tudta követni, hogy ki mikor kinek adta oda az eredetit/hamisítványt, amiből hiányzott lap vagy sem… És az is furcsa, hogy Light a végén teljesen képben volt, holott már huszadszor mondott le a listáról és kapott kölcsön egy másikat. Á, hagyjuk is, nincs kedvem ezzel a káosszal sokat foglalkozni. (Úgy voltam ezzel is, mint a táskacserélgetéssel a filmekben, roppant idegesítő és nem szeretem, kivéve az Oscar című filmben.)
A rendőrök képességeire nem pazarolnék sok szót, L is és N is percek alatt rájött, hogy kicsoda Kira, de a rendőröknek ez a sorozat utolsó percéig nem esett le… No comment.
Az eseményeket követően mind L, mind N pontosan levezették a történteket, tévedések nélkül eltaláltak mindent, ami azért annak ellenére is furcsa, hogy mindketten „zsenik”.
Az is érdekes volt, hogy – ahogy a végén megtudtam – 6 év telt el a kezdetek óta, a naplók kb. 40-50 oldalasak voltak a vastagságuk, vagyis inkább a vékonyságuk alapján, ellenben ez alatt az idő alatt egyik se telt be (pedig a végén a pót Kira már naponta egy oldalnyit írt).
Mindent összevetve nem lett volna ez rossz sorozat, ha kicsit kevesebb fordulatot pakoltak volna bele, mert így számomra néhol már követhetetlen volt. A filmek viszont nagyon jól sikerültek, a szereplők pontosan olyanok voltak mind kinézetre, mind viselkedésre, mint az animében (Misza szőke hajától eltekintve).
Sorozatnézés ideje: 2015
Cukorfalat (2005)
★★★★★★★☆☆☆
Spoiler-es értékelés
A film ismertetőjének kritizálásába most inkább nem mennék bele, változatlanul sok baromságot tartalmaz, aminek semmi köze a filmhez. De ezt már megszoktam.
A film nagyon komoly témát feszeget és azt kell hogy mondjam, egész jó színészeket választottak hozzá (attól eltekintve, hogy szerény véleményem szerint Haley se nem szép, se nem vonzó), mivel a pasiból tényleg kinézném a pedofíliát, a csajból meg azt, hogy kissé agyas…
Gondolom mindenki eljátszott már a gondolattal, hogy az ilyen ferde hajlamú emberekkel mit csinálna szíve szerint, hogyan kínozná meg őket (a börtönökben szerintem mindezt meg is csinálják velük, mert ott is külön „elbírálás” alá esnek a fajtalankodók és a nőket megerőszakoló elítéltek), de akkor is durva volt látni, ahogy ez a fiatal lány mindent előre átgondolt, eltervezett és mennyire elszánt volt, semmilyen eszköz használatától nem riadt vissza (legyen az fegyver, sokkoló, kötél, vagy akár szike). Sikerült velem elhitetnie, hogy tényleg kasztrálta a pasit.
Ahogy végül a férfit a halálba üldözte profi munka volt és bár Jeff megérdemelte a sorsát, lehet, hogy Haley-nek se ártana egy ugyanolyan kötél, mert ezzel a beteg elmével ki tudja, hogy mihez fog még kezdeni…
Összességében a film egész jól be tudta mutatni, hogy az emberek (legyenek akár ilyen fiatalok is) mire képesek azokkal szemben, akiről úgy gondolják, hogy bűnhődnie kell.
Filmnézés ideje: 2015. július 25.
Spoiler-es értékelés
A film ismertetőjének kritizálásába most inkább nem mennék bele, változatlanul sok baromságot tartalmaz, aminek semmi köze a filmhez. De ezt már megszoktam.
A film nagyon komoly témát feszeget és azt kell hogy mondjam, egész jó színészeket választottak hozzá (attól eltekintve, hogy szerény véleményem szerint Haley se nem szép, se nem vonzó), mivel a pasiból tényleg kinézném a pedofíliát, a csajból meg azt, hogy kissé agyas…
Gondolom mindenki eljátszott már a gondolattal, hogy az ilyen ferde hajlamú emberekkel mit csinálna szíve szerint, hogyan kínozná meg őket (a börtönökben szerintem mindezt meg is csinálják velük, mert ott is külön „elbírálás” alá esnek a fajtalankodók és a nőket megerőszakoló elítéltek), de akkor is durva volt látni, ahogy ez a fiatal lány mindent előre átgondolt, eltervezett és mennyire elszánt volt, semmilyen eszköz használatától nem riadt vissza (legyen az fegyver, sokkoló, kötél, vagy akár szike). Sikerült velem elhitetnie, hogy tényleg kasztrálta a pasit.
Ahogy végül a férfit a halálba üldözte profi munka volt és bár Jeff megérdemelte a sorsát, lehet, hogy Haley-nek se ártana egy ugyanolyan kötél, mert ezzel a beteg elmével ki tudja, hogy mihez fog még kezdeni…
Összességében a film egész jól be tudta mutatni, hogy az emberek (legyenek akár ilyen fiatalok is) mire képesek azokkal szemben, akiről úgy gondolják, hogy bűnhődnie kell.
Filmnézés ideje: 2015. július 25.
Azonosság (2003)
★★★★★★★★☆☆
Spoiler-es értékelés
A film elején még nem értettem a megállított jeleneteket, de mivel hamar összekapcsolták őket, így végül kirajzolódott, hogyan futnak össze a szálak. De nem mondanám, hogy ezzel a „megállítós” módszerrel nagyon megbarátkoztam volna.
Aztán mikor elkezdődtek a gyilkosságok és a visszaszámolás (már az első kulcsnál nagyon ügyesen rájöttem, hogy visszaszámolunk majd :D) kezdett izgalmassá válni a dolog, egész jól keverték az eseményeket, tetszett az elgondolás, amivel Agatha Christie: Tíz kicsi néger című művéhez hasonlították a gyilkosságokat és keresték a kapcsolatot egymás között.
El se tudtam elképzelni, hogyan fognak a Motel eseményei az elítélt ügyéhez kapcsolódni, de erre a megoldásra – hogy a halálra ítélt 11 énje és fantáziájának szüleménye volt minden nem pedig valós események és személyek – nem gondoltam volna. Akkor nagyot néztem, mikor az összes holttest és a nyomok is teljesen eltűntek, hiszen egyikük se tehette az életben maradottak közül…
Szerencsére a film vége is minden nyitott kérdést megválaszolt. Akkor már tudtam, hogy a számok (kulcsok) is azért nem voltak ott a nőnél és a gyereknél, mert ők nem az 5-ös és a 4-es kulcsot kapták volna, csak a 4-est. És mivel az események az „utolsó három” áldozatnál nagyon felpörögtek, már idő sem volt kiosztani nekik a 3-2-1 kulcsot (ami ugyebár ténylegesen a 4-3-2-es kulcs). Így végül – ezzel a kis csalással – nem derült ki időben, hogy a gonosz kisfiú énje nem halt meg a pasinak, így nem a „normális” nő az utolsó énje, hanem végül ő lett az utolsó áldozat (1-es).
Szerintem egész jól fel volt építve a történet, a szereplőkkel sem volt gondom, annak ellenére, hogy némelyiket egyébként nagyon nem csípem, mert most jól hozták a karaktereket. Azt nem mondom, hogy a frász kerülgetett volna a film során és tövig rágtam a körmöm, de mindenképpen megérte megnézni.
Filmnézés ideje: 2015. augusztus 1.
Spoiler-es értékelés
A film elején még nem értettem a megállított jeleneteket, de mivel hamar összekapcsolták őket, így végül kirajzolódott, hogyan futnak össze a szálak. De nem mondanám, hogy ezzel a „megállítós” módszerrel nagyon megbarátkoztam volna.
Aztán mikor elkezdődtek a gyilkosságok és a visszaszámolás (már az első kulcsnál nagyon ügyesen rájöttem, hogy visszaszámolunk majd :D) kezdett izgalmassá válni a dolog, egész jól keverték az eseményeket, tetszett az elgondolás, amivel Agatha Christie: Tíz kicsi néger című művéhez hasonlították a gyilkosságokat és keresték a kapcsolatot egymás között.
El se tudtam elképzelni, hogyan fognak a Motel eseményei az elítélt ügyéhez kapcsolódni, de erre a megoldásra – hogy a halálra ítélt 11 énje és fantáziájának szüleménye volt minden nem pedig valós események és személyek – nem gondoltam volna. Akkor nagyot néztem, mikor az összes holttest és a nyomok is teljesen eltűntek, hiszen egyikük se tehette az életben maradottak közül…
Szerencsére a film vége is minden nyitott kérdést megválaszolt. Akkor már tudtam, hogy a számok (kulcsok) is azért nem voltak ott a nőnél és a gyereknél, mert ők nem az 5-ös és a 4-es kulcsot kapták volna, csak a 4-est. És mivel az események az „utolsó három” áldozatnál nagyon felpörögtek, már idő sem volt kiosztani nekik a 3-2-1 kulcsot (ami ugyebár ténylegesen a 4-3-2-es kulcs). Így végül – ezzel a kis csalással – nem derült ki időben, hogy a gonosz kisfiú énje nem halt meg a pasinak, így nem a „normális” nő az utolsó énje, hanem végül ő lett az utolsó áldozat (1-es).
Szerintem egész jól fel volt építve a történet, a szereplőkkel sem volt gondom, annak ellenére, hogy némelyiket egyébként nagyon nem csípem, mert most jól hozták a karaktereket. Azt nem mondom, hogy a frász kerülgetett volna a film során és tövig rágtam a körmöm, de mindenképpen megérte megnézni.
Filmnézés ideje: 2015. augusztus 1.
Az ötös számú vágóhíd (1972)
★★★☆☆☆☆☆☆☆
A történet semmilyen (egyik történetszálnak se volt se füle, se farka) és a szereplők is semmilyenek (a főszereplő pasi unalmas, a családját péklapáttal csapkodnám – főleg a lányát és a feleségét), szóval inkább hagyjuk…
Filmnézés ideje: 2015. július 25.
A történet semmilyen (egyik történetszálnak se volt se füle, se farka) és a szereplők is semmilyenek (a főszereplő pasi unalmas, a családját péklapáttal csapkodnám – főleg a lányát és a feleségét), szóval inkább hagyjuk…
Filmnézés ideje: 2015. július 25.
A kém (2015)
★★★★★★★☆☆☆
Sok káromkodás: -1 pont.
Sok Budapest: +1 pont.
Filmnézés ideje: 2015. augusztus 31.
Sok káromkodás: -1 pont.
Sok Budapest: +1 pont.
Filmnézés ideje: 2015. augusztus 31.
Vivien Holloway: Moira
★★★★★★★★★★
Spoiler-es értékelés
Nagyon jól felépített történetvezetés, ahogy haladtunk előre a történettel egyre fokozódott az izgalom. Kíváncsi voltam, hogy mi lesz a tetőpont, amivel a kötet befejeződik és én tűkön ülve várom majd a folytatást. Nem azt mondom, hogy nem számítottam rá, hogy éppen Logan személyében veszítünk el egy főszereplőt, de azért mégis meglepett. Én inkább arra számítottam, hogy róla is kiderül majd egy kis turpisság, vagy esetleg az anyukáról derül ki, hogy vaj van a füle mögött. Így végül nem kaptunk akkora függővéget, valamennyire lezárult a kötet és a következő többé-kevésbé tiszta lappal indulhat (már csak az a kérdés, hogy mikor :D).
Egy-két apróságtól eltekintve (például hogy remek kávéreklám lenne a könyv, vagy hogy Logan inge folyton vasalásra szorult Moira miatt XD) nem volt jellemző az ismétlődés, gördülékenyen és szépen fogalmazott az írónő. Egyedül azzal volt gondom, hogy egy kicsit ellentmondásban áll az, hogy „Morrighan” mindenkit meg tud ölni (kivéve Lainnt), de Moirának folyamatosan attól kell rettegnie, hogy megölik.
A kelta mitológia bevonása még érdekesebbé és színesebbé tette a történetet, egy kis pluszt adott a könyvnek az előzmények és a háborúskodás leírása, de arra azért kíváncsi lettem volna, hogy miért éppen Moira a kiválasztott (lehet, hogy erről csak én maradtam le olvasás közben, akkor kérnék egy oldalszámot).
A szexjelenet kellőképpen erotikusra sikerült, de a pasi helyében én előbb végighallgattam volna a lány mondandóját és csak utána tepertem volna le, mondván, hogy „egy ekkora megrázkódtatást csak így lehet orvosolni”. ;)
Olvasás ideje: 2015. június 15. - 2015. augusztus 23.
Spoiler-es értékelés
Nagyon jól felépített történetvezetés, ahogy haladtunk előre a történettel egyre fokozódott az izgalom. Kíváncsi voltam, hogy mi lesz a tetőpont, amivel a kötet befejeződik és én tűkön ülve várom majd a folytatást. Nem azt mondom, hogy nem számítottam rá, hogy éppen Logan személyében veszítünk el egy főszereplőt, de azért mégis meglepett. Én inkább arra számítottam, hogy róla is kiderül majd egy kis turpisság, vagy esetleg az anyukáról derül ki, hogy vaj van a füle mögött. Így végül nem kaptunk akkora függővéget, valamennyire lezárult a kötet és a következő többé-kevésbé tiszta lappal indulhat (már csak az a kérdés, hogy mikor :D).
Egy-két apróságtól eltekintve (például hogy remek kávéreklám lenne a könyv, vagy hogy Logan inge folyton vasalásra szorult Moira miatt XD) nem volt jellemző az ismétlődés, gördülékenyen és szépen fogalmazott az írónő. Egyedül azzal volt gondom, hogy egy kicsit ellentmondásban áll az, hogy „Morrighan” mindenkit meg tud ölni (kivéve Lainnt), de Moirának folyamatosan attól kell rettegnie, hogy megölik.
A kelta mitológia bevonása még érdekesebbé és színesebbé tette a történetet, egy kis pluszt adott a könyvnek az előzmények és a háborúskodás leírása, de arra azért kíváncsi lettem volna, hogy miért éppen Moira a kiválasztott (lehet, hogy erről csak én maradtam le olvasás közben, akkor kérnék egy oldalszámot).
A szexjelenet kellőképpen erotikusra sikerült, de a pasi helyében én előbb végighallgattam volna a lány mondandóját és csak utána tepertem volna le, mondván, hogy „egy ekkora megrázkódtatást csak így lehet orvosolni”. ;)
Olvasás ideje: 2015. június 15. - 2015. augusztus 23.
Jim Butcher: Pusztító vihar
★★★★★★★★★★
Általában a jó könyvekről kevesebbet tudok írni, mert ha minden a helyén van, nincs mit hosszasan kritizálnom. Így van ez most is, ugyanis nagyon jó olvasási élmény volt, a könyv stílusa bejött, a nyomozás és a mágia épp megfelelő arányban állt és végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Mindenképpen várom a folytatást, remélem egyszer lehetőségem lesz tovább nyomozni Dresden-nel.
Olvasás ideje: 2015. március 4. - 2015. április 1.
Általában a jó könyvekről kevesebbet tudok írni, mert ha minden a helyén van, nincs mit hosszasan kritizálnom. Így van ez most is, ugyanis nagyon jó olvasási élmény volt, a könyv stílusa bejött, a nyomozás és a mágia épp megfelelő arányban állt és végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Mindenképpen várom a folytatást, remélem egyszer lehetőségem lesz tovább nyomozni Dresden-nel.
Olvasás ideje: 2015. március 4. - 2015. április 1.
James Bowen: Bob, az utcamacska
★★★★★★★★★★
Nemrég olvastam Homér és Gwen történetét, valószínűleg az ő meséjük fertőzött meg annyira, hogy folyamatosan Bob és James történetét akartam olvasni, így nem is tudtam sokáig türtőztetni magam, miután megszereztem a kötetet.
Ahogy haladtam az olvasással, egyre inkább világossá vált számomra, hogy míg Gwen Homér életét írta le, aminek ő is a része volt, addig James a saját életét írta le, aminek Bob volt a része. Akaratlanul is úgy éreztem, hogy sokkal kevesebbet tudok meg Bobról, mint a gazdájáról, de ez nem nagy baj, mert maga a történet magával ragadó, olvastatja magát a könyv, imádtam, hogy bepillantást nyerhetek az életükbe, a mindennapjaikba.
Remélem Bobnak nem kell soha többé menekülnie semmi elől, és ha mégis, akkor James mindig hamar megtalálja majd. Remek párost alkotnak, velük én is szívesen leállnék pár mondat, illetve simogatás erejéig egy rohanós, fárasztó nap után, mert biztosan feldobnák a napomat.
A könyv végén található köszönetnyilvánítás elég furcsa annak tükrében, hogy az ott megemlítettek közül sokan nem is szerepeltek a könyvben, pedig úgy veszem észre, hogy fontos szerepet játszhattak James és Bob életében... No mindegy.
Olvasás ideje: 2015. február 9. - 2015. február 10.
Nemrég olvastam Homér és Gwen történetét, valószínűleg az ő meséjük fertőzött meg annyira, hogy folyamatosan Bob és James történetét akartam olvasni, így nem is tudtam sokáig türtőztetni magam, miután megszereztem a kötetet.
Ahogy haladtam az olvasással, egyre inkább világossá vált számomra, hogy míg Gwen Homér életét írta le, aminek ő is a része volt, addig James a saját életét írta le, aminek Bob volt a része. Akaratlanul is úgy éreztem, hogy sokkal kevesebbet tudok meg Bobról, mint a gazdájáról, de ez nem nagy baj, mert maga a történet magával ragadó, olvastatja magát a könyv, imádtam, hogy bepillantást nyerhetek az életükbe, a mindennapjaikba.
Remélem Bobnak nem kell soha többé menekülnie semmi elől, és ha mégis, akkor James mindig hamar megtalálja majd. Remek párost alkotnak, velük én is szívesen leállnék pár mondat, illetve simogatás erejéig egy rohanós, fárasztó nap után, mert biztosan feldobnák a napomat.
Olvasás ideje: 2015. február 9. - 2015. február 10.
2015. szeptember 4., péntek
Gwen Cooper: Homér
★★★★★★★★★★
Mivel csak most fejeztem be az olvasást és eléggé meghatódtam a könyv végén, ezért nézzétek el nekem, ha nem lennének túl összeszedettek a gondolataim.
Mint azt sokan tudjátok, nekem is van egy cicám, Lencsi. Pont úgy néz ki, mint Gwen Vashti-ja, hófehér, hosszú szőrű, bár stílusilag inkább talán Scarlett-hez hasonlítanám a kis „hercegnő”-t. Mikor Gwen arról írt, hogy Vashti beleszerelmesedett a férjébe, Laurence-be, akaratlanul is arra gondoltam, mikor Ricsivel ülünk a kanapén, beszélgetünk, vagy számítógépezünk, majd jön Lencsi, felugrik a kanapéra… …és teszi-veszi magát Hanky-nek: hozzábújik, erősen nekidörgöli a buksiját a kezének, úgy kéjenckedik, sürög-forog körülötte, hogy az már számomra is féltékenységre ad okot. Ahogy Gwen férje sem rajong(ott) túlzottan a cicákért, Hanky sem arról híres, hogy imádná Lencsést (például nálunk is kikötés volt a cicamentes hálószoba, amibe én is belementem) , de mikor képes 20 percig simogatni ezt a kis huncut szőrcsomót, könnybe lábad a szemem. Na nem az elérzékenyüléstől, hanem a nevetéstől, hogy mikre rá nem tudja venni ez a kiscsaj a pasimat. Gwen férje is pontosan így enyhült meg, és bevallom, a pasi esküvői „ajándékától” kicsordultak a könnyeim.
Az emberek az érzéseiket, a problémáikat meg tudják beszélni, míg egy cica csak panaszosan nyávoghat, ha valami nem tetszik neki, vagy bajba került, és ha a segítségére sietsz, előfordulhat, hogy téged fog megkarmolni, mert nem érti, hogy te csak jót akarsz neki. Talán ezért is van az, hogy az állatok története mindig is jobban meghatott és megindított, mint az embereké. Olyan esetlenek tudnak lenni, annyira igénylik a törődést, a figyelmet, és annyi szeretetet tudnak adni, mint talán egyetlen ember se. Amikor hazaérsz, éppen csak belépsz a lakásba és egy dürrögő kis szőrpamacs fogad, aki a lábaid előtt tekergőzik, és a mosolygós pofijáról leolvasod, amint azt gondolja: „végre hazaértél, már annyira vártalak, simogass már”, na ez az érzés elfeledteti veled az egész napos rohanást, idegeskedést, fáradtságot és gondokat. Az már egy másik kérdés, hogy utána odaül az üres kajás tálkájához és követeli a vacsorát, majd az est további részében levegőnek néz. Ezek a macskák. Öntörvényűek, akaratosak és mégis imádnivalóak.
Gwen is ugyanígy érez a cicái iránt, főleg Homér iránt. Mint minden cicás csajszi, ő is teljesen beleszerelmesedett a macsekba, azzal a kivétellel, hogy nem mindhárom cicájába, csak Homérba. A másik két cicust is szereti, de látszik, hogy koránt sem annyira, mint ezt a kis vak „Duracell nyuszit”, aki folyamatosan pörög. Érte aggódik leginkább, vele foglalkozik a legtöbbet, annak ellenére, hogy tudja, ügyes, bátor és önálló cica. De valljuk be, mi is miatta aggódnánk legjobban, mert az a tudat, hogy nem lát, önkéntelen reakciókat vált ki belőlünk, még akkor is, ha egy igen talpraesett ciccről van szó.
Nagyon jó volt elmerülni Gwen meséjében, részesévé válni picit az életének. Érdekes volt arról olvasni, hogy Homér milyen érzéseket váltott ki belőle és milyen gondolatokat ébresztett benne, sokszor el is feledtette velem, hogy Homér vak, mert olyan könnyedén írt róla. Gwen költözései, pasiproblémái, munkahelyváltási gondjai olyan hétköznapivá tették őt, mintha csak egy barátnőm mesélne a suli óta eltelt éveiről, azonban az a lelkesedés és részletesség amivel előadta történetét mégis különlegessé tették őt. Megrázó volt, hogy a World Trade Center katasztrófája ilyen közelről érintette őket.
Érzelmekkel teli és megható történet és szerencsére happy end, így nem kellett egy doboz zsepit elhasználnom… …csak egyet. :P
Olvasás ideje: 2015. január 15. - 2015. január 17.
Mivel csak most fejeztem be az olvasást és eléggé meghatódtam a könyv végén, ezért nézzétek el nekem, ha nem lennének túl összeszedettek a gondolataim.
Mint azt sokan tudjátok, nekem is van egy cicám, Lencsi. Pont úgy néz ki, mint Gwen Vashti-ja, hófehér, hosszú szőrű, bár stílusilag inkább talán Scarlett-hez hasonlítanám a kis „hercegnő”-t. Mikor Gwen arról írt, hogy Vashti beleszerelmesedett a férjébe, Laurence-be, akaratlanul is arra gondoltam, mikor Ricsivel ülünk a kanapén, beszélgetünk, vagy számítógépezünk, majd jön Lencsi, felugrik a kanapéra… …és teszi-veszi magát Hanky-nek: hozzábújik, erősen nekidörgöli a buksiját a kezének, úgy kéjenckedik, sürög-forog körülötte, hogy az már számomra is féltékenységre ad okot. Ahogy Gwen férje sem rajong(ott) túlzottan a cicákért, Hanky sem arról híres, hogy imádná Lencsést (például nálunk is kikötés volt a cicamentes hálószoba, amibe én is belementem) , de mikor képes 20 percig simogatni ezt a kis huncut szőrcsomót, könnybe lábad a szemem. Na nem az elérzékenyüléstől, hanem a nevetéstől, hogy mikre rá nem tudja venni ez a kiscsaj a pasimat. Gwen férje is pontosan így enyhült meg, és bevallom, a pasi esküvői „ajándékától” kicsordultak a könnyeim.
Az emberek az érzéseiket, a problémáikat meg tudják beszélni, míg egy cica csak panaszosan nyávoghat, ha valami nem tetszik neki, vagy bajba került, és ha a segítségére sietsz, előfordulhat, hogy téged fog megkarmolni, mert nem érti, hogy te csak jót akarsz neki. Talán ezért is van az, hogy az állatok története mindig is jobban meghatott és megindított, mint az embereké. Olyan esetlenek tudnak lenni, annyira igénylik a törődést, a figyelmet, és annyi szeretetet tudnak adni, mint talán egyetlen ember se. Amikor hazaérsz, éppen csak belépsz a lakásba és egy dürrögő kis szőrpamacs fogad, aki a lábaid előtt tekergőzik, és a mosolygós pofijáról leolvasod, amint azt gondolja: „végre hazaértél, már annyira vártalak, simogass már”, na ez az érzés elfeledteti veled az egész napos rohanást, idegeskedést, fáradtságot és gondokat. Az már egy másik kérdés, hogy utána odaül az üres kajás tálkájához és követeli a vacsorát, majd az est további részében levegőnek néz. Ezek a macskák. Öntörvényűek, akaratosak és mégis imádnivalóak.
Gwen is ugyanígy érez a cicái iránt, főleg Homér iránt. Mint minden cicás csajszi, ő is teljesen beleszerelmesedett a macsekba, azzal a kivétellel, hogy nem mindhárom cicájába, csak Homérba. A másik két cicust is szereti, de látszik, hogy koránt sem annyira, mint ezt a kis vak „Duracell nyuszit”, aki folyamatosan pörög. Érte aggódik leginkább, vele foglalkozik a legtöbbet, annak ellenére, hogy tudja, ügyes, bátor és önálló cica. De valljuk be, mi is miatta aggódnánk legjobban, mert az a tudat, hogy nem lát, önkéntelen reakciókat vált ki belőlünk, még akkor is, ha egy igen talpraesett ciccről van szó.
Nagyon jó volt elmerülni Gwen meséjében, részesévé válni picit az életének. Érdekes volt arról olvasni, hogy Homér milyen érzéseket váltott ki belőle és milyen gondolatokat ébresztett benne, sokszor el is feledtette velem, hogy Homér vak, mert olyan könnyedén írt róla. Gwen költözései, pasiproblémái, munkahelyváltási gondjai olyan hétköznapivá tették őt, mintha csak egy barátnőm mesélne a suli óta eltelt éveiről, azonban az a lelkesedés és részletesség amivel előadta történetét mégis különlegessé tették őt. Megrázó volt, hogy a World Trade Center katasztrófája ilyen közelről érintette őket.
Érzelmekkel teli és megható történet és szerencsére happy end, így nem kellett egy doboz zsepit elhasználnom… …csak egyet. :P
Olvasás ideje: 2015. január 15. - 2015. január 17.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)