2016. március 4., péntek

A sötétség serege (1992)

☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆

Gyerekek, ez szar volt. Nem kicsit, nagyon. Bármelyik kategóriába is sorolom, egyikben se tudok több pontot adni rá, mint egy hatalmas nulla. Horrornak csapnivaló, a vígjáték megnevezésnek ezúttal se látom értelmét, ha pedig netán paródiának szánták, annak is szörnyen pocsék.

Kezdjük ott, hogy a grafikai kivitelezés nagyjából olyan, mintha a nem létező kisöcsém készítette volna egy szép napsütéses szombat délután a szobájában unatkozva. Sőt, még ő is jobban megcsinálta volna. Mind a vizuális effektekért felelős személyt, mind a maszkmestert kár volt felvenni, sőt, felmerül bennem a kérdés, hogy egyáltalán voltak-e ilyen személyek alkalmazva, vagy a kivitelezést a takarítónőre bízták...

A fent írott amerikai megvalósításhoz illő magyar szinkronnal is boldogítottak. Nem elég, hogy a képi megjelenítés minősíthetetlen, ezen kívül még a szinkronhangok is borzalmasak. Arthurhoz se a megfelelő magyar hangot találták meg, és Sheila magyar hangja se nagyon passzolt a nőhöz, ráadásul az egyik jelenetben olyan műsikolyt produkált, amitől rám jött a röhögőgörcs. Arról nem is beszélve, hogy amikor Ash a lovacskával belovagolt a képbe, majd megállt a paci, utána még legalább 2 másodpercig hallhattuk a patadobogást. Itt is visítottam a nevetéstől. Megjegyzem, hogy csak a film hibáin röhögtem, amiből volt jócskán, ettől még mindig nem lett vígjáték...

Ash, a főszereplő rendkívül arrogáns, ellenszenves, öntelt, nagyképű (soroljam még?), nem igazán élveztem, hogy egy ilyen ember történetét kell végignéznem.
És ha nem lenne elég egy antipatikus főhős, akkor kapunk mellé még egyet Sheila személyében. Összeillő párocska, csak éppen a viselkedésükkel tovább rontják a színvonalat, ami a fentebb említetteknek megfelelően már így is a béka popsija alatt van.

Innentől spoiler-es:

És akkor most listázom egy kicsit a további hibákat, amik kellőképpen szembetűnőek voltak:
- Mikor Ash-t láncon verve bevonszolták a faluba, akkor Sheila megmagyarázhatatlan és iszonyatosan mesterkélt módon nekitámadt. Vajon milyen indíttatásból? Hiszen mögötte ott volt az a bizonyos Henry, aki miatt meghalt a tesója, nem inkább őt kellett volna kicsit megcibálnia? No mindegy.
- Mikor Arthur nyíllal hátbalőtt egy menekülő férfit, akkor azon túl, hogy a nyílvessző érthetetlen módon átütötte a páncélját (akkor minek van rajta?), odaszegezte egy gerendához, ergo keresztül kellett mennie a testén, mégis majdnem az egész nyílvessző látszott.
- Az Ash hátán lévő tartóban eleinte ott volt egy puska, majd mikor elkapták, akkor a puska eltűnt, és csak a tartó maradt a hátán. A veremben se volt még a hátán a fegyver, ellenben miután feljött onnan, akkor érdekes módon megint nála volt, hiszen ellőtte Arthur kardját.
- És ha már a fegyvernél járunk, tudtommal ez a puska két lövést tud leadni, majd újra kell tölteni, de rendszeresen 3-4 lövéseket adott le vele újratöltés nélkül. (Például az egyik banyát is 4 lövéssel intézte el, részletkérdés, hogy egy lövésnyom se volt a nőn.)
- Ash szemből ütötte el majdnem Sheila-t, de félrerántotta a kormányt, így jobbra kitért a kocsi, valamitől felrobbant, és végül balról visszaesett a nő elé. Igencsak érdekelne, hogy ez mégis hogyan történhetett meg ebben a formában.
- Miután vége volt a "nagy horderejű" csatának és Sheila a földön feküdt, akkor szépen elterült mellette a jól fésült haja, majd ahogy Ash felsegítette, csatakos és vizes volt a lobonca.

Már az elején éreztem, hogy nagyon fog fájni ez a film, de mikor Ash-ből sok pici Ash lett a tükörszilánkoknak köszönhetően, majd belepottyantották az egyik ilyen pici Ash-t a nagy Ash szájába és ezután "kettéosztódott", már végérvényesen tudtam, hogy óriási hibát követek el, ha nem kapcsolnom le azonnal ezt a baromságot, mégis mazochista módon tovább néztem. Ezzel pedig csak értékes perceket pazaroltam el az életemből, hiszen például olyan jelenetekkel boldogítottak, hogy az egyik Nekronomikon nyúlós gumiként beszippantja Ash-t, a másik könyv pedig megveszett madárként harapdálta összevissza, a pocsék kivitelezésű csontváz hadsereg nevetséges csetlés-botlása pedig már csak hab volt a tortán.
Mellesleg valaki még emlékszik Lindára? Nem? Nem is csodálom. Ő volt Ash film eleji barátnője, akiről még a készítők is teljesen megfeledkeztek.

Filmnézés ideje: 2016. március 3.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése