2016. március 15., kedd

A nemzet aranya - Titkok könyve (2007)

★★★★★★★★☆☆

Az első részhez képest ez kicsit letisztultabb, és talán kicsit összeszedettebb, ami a történetvezetést illeti, hiszen nincs benne annyi "kulcs", így jobban átlátható.
A történet egyébként pontosan leköveti az első részt, hiszen ugyanúgy egy múltbéli jelenettel kezdünk, megint egy rejtett írás alapján indulunk a felfedezőtúrára, ugyanúgy felbukkan a "gonosz" ellenfél, akivel egy idő után ezúttal is összefutunk és a csipet-csapat most is együttes erővel és fondorlatosan találja meg a kincset (és a mély szakadék most se hiányozhatott). Ez a szerkezeti felépítés már az első résznél is bevált, most is egész jó volt, de én örültem volna neki, ha valami újítást is kapunk.
A szereplők az első részben megismert karakterükhöz hűek maradtak, ugyanolyan stílusuk volt és ez tetszett. Emily (Ben édesanyja) is remekül illett a csapatba.
A film ezúttal is bővelkedett a vicces és izgalmas jelenetekben.

Innentől spoiler-es:

A Gates család becsületének megóvása egyik pillanatról a másikra csapott át sima kincskeresésbe, hirtelen már nem is számított, hogy milyen váddal illették az ősöt. Akkor meg minek kellett ez a kis kitérő az elején?

Az USA elnöke elég óvatlan és meggondolatlan volt, nem értem, hogyan koptathatta le a testőreit, mikor éppen egy sötét alagútba próbálta Ben becsalni. Ellenben elég szimpatikus és segítőkész is volt, örültem neki, hogy bár folyton hülyének akarta tettetni magát, mégis segített Ben-nek.

A párizsi Eiffel torony mellett a Rushmore-hegy felbukkanásának különösen örültem.

Soha nem értettem, hogy hogyan alapozhatnak arra, hogyha a víz elfolyik valahol egy barlangból, akkor ott az emberek is kijuthatnak. Mi van akkor, ha mondjuk csak 10-15 cm vastagságú a rés a sziklákon. Ott is elfolyik a víz, de egy ember nehezen férne ki rajta. Oké, oké, a filmekben mindig nagyobb a rés, de ebben bízni akkor is butaság.

Mitch (fő gonoszunk) önfeláldozása kissé érthetetlen volt annak függvényében, hogy pár perccel korábban még a többiek megölésével fenyegetőzött, ha netán előtte akarnának kimenekülni. Rendben, hogy jól kellett véget érnie a filmnek, de ez így túlságosan átlátszó volt.

Filmnézés ideje: 2016. március 12.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése