★★★★★★★★★★
Új kedvencet avattam! És természetesen ezúttal is egy animációs film került fel a listára. Ne értsetek félre, semmi bajom a hús-vér szereplős filmekkel, de azok mostanában nehezen tudják kihozni belőlem a felhőtlen szórakozás érzését. A Zootroplis viszont könnyedén elérte, hogy közel két órán keresztül hatalmas, csillogó szemekkel ámuldozzak és közben fülig érjen a szám, mert annyira vicces, kedves, és szerethető.
A karakterek mindegyike tökéletesen megformált, a mimikájuk egyszerűen elképesztően jó, a sztori ütős és ötletes. Mi más kell még? Mondjuk két mozijegy, hogy azonnal megnézd... ;)
Innentől spoiler-es:
A készítők minden állat esetén ügyesen ragadták meg az adott fajra vonatkozó tulajdonságokat és stílusjegyeket, majd egy kicsit kifigurázva tálalták, amitől a poénok is rendre a helyükön voltak. Pedig tényleg nem csináltak mást, minthogy egyszerűen, de nagyszerűen beépítették az állatok közismert jellemzőit a történetbe. És ettől zseniális ez az egész alkotás, hogy a kézenfekvő és mindenki által jól ismert elemeket olyan tökéletesen használták fel, hogy nem lehet nem mosolyogni rajta.
Például jót szórakoztam azon, hogy a bari vajon megszámolja-e magát lefekvés előtt, vagy a lajhárok "villámgyors" munkavégzésén, illetve a farkasok figyelemelterelésén a vonyítólánccal.
Az is jópofa ötlet volt, hogy a zsiráfoknak tetőablakot csináltak a vonatra, a kisebb állatoknak kisebb ajtókat és lépcsőket készítettek, illetve, hogy Zootropolisban különböző éghajlati viszonyú területeket hoztak létre, melyeken öntözőrendszerrel, vagy napelemekkel, illetve egyéb berendezésekkel biztosították a megfelelő környezetet az eltérő igényű állatok számára, továbbá, hogy a legapróbbak külön "kis körzetet" kaptak.
Nem is gondoltam volna, hogy csak azzal, hogy az állatok méretével, vagy a rájuk jellemző viselkedéssel operálnak, ilyen vicces jeleneteket lehet megalkotni. Zseniális.
A ravasz róka (Nick) és a lelkes rendőrnyuszika (Judy) főszereplő párosa kitűnő helyzetkomikumoknak adott helyt. Imádtam, ahogy Nick ügyesen átverte a naiv Judy-t, majd a nyuszilány karakán módon visszavágott neki és a továbbiakban már nem hagyta magát, végül pedig együtt nyomoztak. Akárki akármit mond, összeillő párost alkottak, jó volt látni, ahogy húzzák egymás agyát és huncutul szívatják egymást. Mint amikor kerékbilincset rakott Judy Nick babakocsijára, vagy mikor Villám a lajhár segítségét kérték egy rendszám ellenőrzésére, és - Nick vicceskedésének köszönhetően - este lett mire végeztek, vagy mikor a répa tollal zsarolták egymást, de még hosszan sorolhatnám, hogy mely jeleneteken vidultam a legjobban.
És persze ezek a részek már önmagukban is nagyon jópofák, mégis sikerült még az arckifejezésekkel és gesztikulációkkal is megbolondítani az egyes karaktereket. Például Judy tekintete, mikor az orrszarvú ökölpacsit ad neki és eltolja a székkel, vagy mikor már nem bírja idegekkel a lajhár ügyintézését és lefejeli az asztalt kínjában, miközben Nick önelégült vigyorral a képén jót szórakozik a szenvedésén, jaj, de már megint elragadtattam magam.
A nyomozás előrehaladása során jó volt figyelemmel kísérni Nick és Judy ügyeskedését és végigkövetni a bonyodalmakat, és bár volt egy rövid rész, amikor talán kicsit visszafogottabb volt az egyébként lendületes cselekményvezetés, szerencsére nem laposodott el a történet, sőt, a fordulatot is megfelelően és remek érzékkel helyezték el, továbbá méltó befejezést kaptunk, egyszóval meg vagyok elégedve a történetvezetéssel.
Legyen elég annyi, hogy egy tökéletesen felépített, kellemes kikapcsolódást nyújtó és igazán vicces alkotás, melyet valószínűleg még sokszor újra fogok nézni.
Oh, és persze a zenéje is isteni (csak hallgasd, ne nézd, ha nem akarod lelőni a poénokat): https://www.youtube.com/watch?v=nGu5zCVomiQ
Filmnézés ideje: 2016. március 5.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése