2016. január 9., szombat

A bakancslista (2007)

★★★★★★★★★☆

Kíváncsi voltam erre a filmre, mivel az egyik főszereplőt nagyon kedvelem (Morgan Freeman), míg a másikat elég erőteljesen nem szeretem (Jack Nicholson). Kíváncsi voltam rá, hogy ők ketten mit hoznak össze egy ilyen elgondolkodtató alkotásban, és szerencsére nem kellett csalódnom.

A téma igen komor, a készítőknek viszont sikerült a megfelelő komolyság mellett némi könnyedséget is belecsempészni a jelenetekbe, ami kimondottan jót tett neki.
Bár a történet vezetése kicsit döcögősen indult, végül csak eljutottunk a listáig, és amellett, hogy csodaszép helyekre kirándultak el, folyamatosan beszélgettek, fontos és mélyreható dolgokról, mindkét karakter pont úgy viselkedett, ahogy akár az életben is elképzelném őket. Morgan Freeman a rendkívül okos, megfontolt és bölcs ember, aki egy kis szertelenségre vágyik a szíve mélyén, míg Jack Nicholson a lázadó, nagy lábon élő, kemény és szókimondó ember, aki viszont a szíve mélyén szeretetre vágyik és a megnyugvást keresi. Legalábbis nekem ez a meglátásom róluk.

(Amikor a Taj Mahal-nál voltak és lazán sétálgattak a kertjében, körülöttük pedig csak néhány "helybéli" lézengett, elgondolkodtam, hogy én mennyire dühös lettem volna, ha a forgatást és a helyszín lezárását pont aznapra időzítik, mikor mondjuk nekem lett volna lehetőségem megnézni az épületet. Ugyanis biztos vagyok benne, hogy egy átlagos napon egy tűt nem lehetne leejteni a rengeteg turista között...)

Összességében nagyon szépen megalkotott, megható és lélekbe markoló alkotás, melyet érdemes megnézni. A szívszorító jeleneteket mindkét színész tökéletesen hozta, akárcsak a humorosabb pillanatokat, és a mellékszereplők is szimpatikusak voltak.

A film hatására elgondolkodtam azon, hogy az én "bakancslistámon" vajon mi szerepelne (ha nem lenne gond a pénz kérdése), de még így is kemény diónak bizonyult a kérdés. Arra már valamivel könnyebben találtam ötleteket, hogy idén mit szeretnék elérni, hova szeretnék kirándulni, esetleg mit szeretnék kipróbálni, de ha csak fél évem, vagy netán egy évem lenne hátra, biztos, hogy nem ugyanezt írnám fel a listára.

Filmnézés ideje: 2016. január 9.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése