2022. május 15., vasárnap

A végzős év (2022)

★★★★☆☆☆☆☆☆

Egy kicsit a "Hirtelen 30" című film "újragondolása", annyi különbséggel, hogy itt a film végén nem lesz megint kislány a főszereplő. És az a film számomra sokkal jobban rendben van, mint ez...

A legnagyobb gondom ezzel a filmmel a főszereplő lány/nő viselkedése. Igen, mindenki volt tinédzser, de ez a túlzott utálkozás, erőszakos versengés, felszínes nagyképűsködés és affektálva picsáskodás nekem túlzás. Lehet, hogy Amerikában ez így működött (működik), de szerencsére nálunk nem így volt. Legalábbis akkor még nem, amikor én voltam sulis, a mostani helyzetről nem tudok nyilatkozni, bár van egy sanda gyanúm, hogy az elkényeztetett, elbutult és akaratos mai fiatalok pont ebbe az irányba tartanak itthon is... (Tisztelet a kivételnek.)

Egyesek szerint Rebel túltolta a karaktert. Szerintem meg mivel a karakter tiniként is pont ennyire buta, csak magával foglalkozó, ripacs picsa volt, akit legszívesebben mindenki péklapáttal csapkodna, ezért inkább azt mondom, hogy legalább következetesek voltak a tinilány viselkedéssel kapcsolatban. Csak sajnos így egy idegesítő karakterrel kellett végigszenvedni a filmet. Nem tudom, hogy miért csak így tudják a külső változást és a belső változatlanságot érzékeltetni, ezt egy "normális" emberrel miért nem sikerül. Nem hinném, hogy kevésbé lenne tőle jó a film. (Főleg, hogy ez nem volt egy jó film...) És a minden téren túlzásba vitt és harsány főszereplőnk még csak nem is volt vicces, és a karakterfejlődést is elfelejtették beleírni a szövegkönyvébe.

Ugye ne akadjak fenn azon, hogy vadidegen cégek hogy a frászkarikába tudják meg a csaj címét és hogyan juttatják el ajándékaikat hozzá az iskolai ütős előadás másnap reggelén... Mivel az egész film egy baromi nagy túlzáshalmaz, ezért egye fene, elhiszem, hogy ez így működik.

A film egyik mélypontja - a sok közül - a mozis jelenet volt. Én ott ledobtam az ékszíjat, amikor Stephanie masztizta a szívószálat.

A film másik mélypontja számomra a bálkirály és bálkirálynő választás volt. Pontosabban az, hogy már megint kaptam egy tökéletesen megkoreografált táncot. Mégpedig úgy, hogy a bálkirály egy menő tini srác lett, ellenben a bálkirálynő nem a "barátnője", mert ő visszalépett, hanem a (már nem) kómás csaj. Ezek ketten annak ellenére, hogy egy szót nem váltottak soha, mégis irigylésre méltó összhangban lejtették el az egyébként übergáz táncot a pofátlanul kamu emeléssel. Rühellem az ilyen jeleneteket. (Nem, a film végi tánc nem ilyen jellegű, mert ott volt idejük betanulni a táncot a videó alapján, Stephanie csak pár hete táncolta el a saját időszámítása szerint, Tiffany pedig egye fene még emlékezett rá...)
És bár minden elismerésem Rebel Wilsoné, hogy ilyen szépen lefogyott, de az a fürdődressz szerű izé rajta nagyon előnytelen volt és nem is igazán értem, hogy miért volt rá szükség. Úgy érezték, hogy ehhez a béna tánchoz nem illik egy estélyi ruha? Oké, szerintem se, pont ezért is ugorhattuk volna ezt a jelenetet..

Azok a részek tetszettek, amikor mutatták, hogy miközben a csaj - szerinte - zenére vonul be a suliba, addig a való életben zene nélkül illegeti magát, így tök bénán fest a többiek számára, illetve mikor Britney Spears Crazy című számára riszáltak az alagsorban, mi (a nézők) megkaptuk a klipszerű táncot és éneket a csillivilli ruhákban, míg a fater, aki lejött a nasival, csak azt látta, hogy irtó cikin vonaglanak a kölykök, így inkább angolosan lelép.

A film végi bakiparádé és önfeledt táncikálós jelenetek legalább - többé-kevésbé - "cukik" voltak, kár, hogy a film nem ilyenekkel volt teletűzdelve...

Filmnézés ideje: 2022. május 15.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése