★★★☆☆☆☆☆☆☆
A három csillagot a látványvilág kapja, mert egész jó volt a CGI; egyébként a színészek alakításával elvoltam, nem nyújtottak maradandót, de nem is idegesített a bénázásuk, ellenben még annyi infót se tudtam meg róluk, hogy bármelyikükkel együtt érezzek, vagy izguljak értük; a sztori pedig vacak volt, nagyon sok mindent hiányoltam belőle, mert a kidolgozottság helyett inkább a harcjelenetekre fókuszáltak.
Semmit nem tudtunk meg az idegenekről, azon kívül, hogy egy kínai űrhajó által hozott "xianteng" nevű energiaforrást akarnak tőlünk elvenni. Már mindenki elbukott, kivéve Shanghajt, és erre rá is feküdtek a készítők, kizárólag Shanghajra fókuszáltunk, mintha a világ többi része nem is létezne és tényleg majdnem kihaltunk volna.
Arra, hogy az űrlények hogy nézhetnek ki, egy másodperc időráfordítást nem pazaroltak. Vannak kellőképpen tökös harcigépeik, ennyit elég is tudni róluk...
Az egység is csak a főmuftiból, a főcsajból és 4 csapattagból állt, a többi katonáról egy fél mondat nem esett, olyan volt, mintha a több ezer drónt meg légi járművet is csak ez a 4 ember irányítaná.
Sima fegyverekkel lövöldöztünk olyan ellenségre, aminek egy ilyen lövedék meg se kottyant, így teljesen értelmetlenül haltak meg a töltelékstatiszták.
Az akciójelenetek között folyamatosan ugyanaz (vagy ugyanolyan) zene szólt, zavaróan figyelemfelkeltően, egy idő után már rendkívül untam és zavart.
A főszereplők nagyjából 5 éves gyerekek szintjén viszonyultak a szerelemhez, senki nem mondta meg a másiknak nyíltan, hogy szereti. Ennyi idős korukra lehetne már nagyobb önbizalmuk és több bátorságuk, mert ez a tutyimutyiság a tökös katonáknál számomra értelmezhetetlen...
Volt az a rész, mikor a burkon hézagok (repedések) keletkeztek és gyorsan be kellett őket foltozni. Na, ez a rész semmi másról nem szólt, minthogy kellene megint egy "izgis" akciójelenet, mert nincs miről beszélgessenek a karakterek (akik egyébként se nagyon vitték túlzásba a beszélgetést, ha mégis megszólaltak, akkor se bonyolódtak magasröptű szócsatákba). Ugyanis, ha az általuk kilőtt sugártól gyengült meg a burok, akkor már rögtön szembesülniük kellett volna a problémával, nem ennyi idő elteltével, így ebben a formában olyan volt a jelenet, mintha alaposan bokán rúgnálak és neked egy hét múlva kezdene el fájni a bokád. Logikátlan és valószerűtlen.
A "végső csatába" induláskor lehetőségük van a "hármaknak" egy-egy időkapszulaszerűségbe helyezni tárgyakat. Mégis minek? Inkább adtak volna nekik 10-15 percet meg egy-egy telefont, hogy beszéljenek a szeretteikkel, vagy akivel csak akarnak, hogy elmondhassák nekik, amit szeretnének. Ez az időkapszulásdi szerintem jó nagy hülyeség volt.
Elég sokszor volt "Függetlenség napja" utóérzetem: megjelenik a város felett egy felhőszerűségbe burkolózó anyahajó, sok kis köcsögöt küld az alatta elterülő városra, hogy húzgálják az emberek bajszát, majd mikor megunja a főköcsög, hogy a sok kis bigyó légifogócskázik, ki akarja lőni a várost a legpusztítóbb fegyverével, amit az emberiség annak megsemmisítésével akadályoz meg (jelen esetben az ágyúval, míg a Függetlenség napjában egy önfeláldozó pilótával). Mi az, nem volt semmi új a nap alatt?
A film végén 5 évvel később láthatjuk, hogy szinte egész Shanghajt visszaépítették már. Értem én, hogy nem mindenhol kell 10 év egy 5 méteres útszakasz felbontásához és újrabetonozásához, mint kis hazánkban, de valahogy túlságosan is hihetetlen számomra, hogy a romeltakarítással, a beszakadt földrészek visszatöltésével és a kismillió felhőkarcoló újra felhúzásával ilyen hamar végeztek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése