2021. július 3., szombat

Bohóc a pokolból (2012)

☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆ (-1 csillag, csak nem tudom ezt hogy jelöljem)

Egy ideig kerestem benne bármit, ami értékelhető, de félúton ezt a törekvésemet is feladtam.

Ez a film (bár túlzás annak nevezni) minden elemében szar volt!

A gyilkolászások gusztustalanok voltak, a hihető kategóriát egyik se ütötte meg. De most komolyan... Kihúzom a beleidet és kutyát hajtogatok belőle? Felfújom a fejedet pumpával, hogy szétrobbanjon? Lerúgom a fejedet (szó szerint)? Konzervnyitóval meglékelem a fejedet és fagyikanállal kiszedem az agyadat? Utánad hajítok egy esernyőt, ami keresztülmegy a fejeden? 

Ha nem akarta komolyan venni magát a film, ezek akkor is qrva szar öldöklések voltak, de az még szomorúbb, hogy ezt mind komolyan is gondolták! Vagy netán így szerették volna kimeríteni a "vígjáték" kategória fogalmát? Mert ha igen, akkor látsz mosolyt az arcomon? 

És szegény macska mit ártott neki a 6 évvel ezelőtti bulin, hogy mind a 9 életét ki kellett belőle verni? Semmit, akkor meg minek volt benne ez a felesleges jelenet? A végén meg a bohóc szétrobbanása, na, akkor fordultunk át negatívba. 

A borítója megtévesztően jó, a filmben semmire nem fordítottak ekkora gondot, pedig akkor talán még a nulla csillagot is megadtam volna rá, ha bármi minőségit találtam volna benne.

A leírása is meg tudja fogni az embert, mert maga az alap történet - bár sablonos -, de egyszer megnézhető kategória lett volna. 

Kár volt esélyt adnom neki, 86 percet elvett az életemből!

(snitt.hu-n csak azért adtam rá egy csillagot, hogy le tudjam húzni a %-át (nulla csillagnál nem vesz le...), hátha ezzel sikerül a többi ártatlan nézőt megkímélnem ettől a... Sajnos 68%-ról csak 56%-ra sikerült lehúznom...)

Filmnézés ideje: 2021. január 1.  

Trója (2004)

★★★★★★★★☆☆

Míg Akhilleusz és Briszéisz között szinte kézzel tapintható volt a szenvedély, a feszültség, és a Hektór és felesége (Andromaché) közötti szerelem és összetartozás is nagyon erőteljes volt, addig a háborút kirobbantó Parisz és Helené szerelme semmitmondó és steril volt, nem igazán tudtam elhinni, hogy nem tudnának egymás nélkül élni... Nem tudom, hogy ez a színészi játék miatt volt-e így, de az biztos, hogy az első két páros szerelme sokkal hangsúlyosabbra sikerült. Legalábbis számomra.

A film látványvilága nagyon szép, a színészeket jól eltalálták, mindenkire illett a szerep.

Bár voltak zsúfolt csatajelenetek, a történetet nem nyomták el, nem csak csihipuhit kaptunk, hanem jól megtartották az arányokat, hogy élvezhető maradjon az alkotás.

Filmnézés ideje: 2021. június 11. (újranézés)

Pompeji (2014)

★★★★★★☆☆☆☆

A film alcíme az lehetne, hogy "...avagy a vulkán, ami megvárja hogy az emberek nyugodtan lekaszabolhassák egymást és csak utána söpör el mindent a Föld színéről...".

Hupsz, ez talán egy picit spoiler-esre sikerült, de mégis mit gondoltál, a lávafolyam majd ügyesen kikerüli a főhőseinket?

De most komolyan, úgy éreztem, hogy egy pöppet túltolták a kardoskodást, nem volt elég az arénában harcolni, mikor kitört a vulkán és eluralkodott a fejetlenség, akkor is inkább egymás lemészárolásával és sérelmeik megbosszulásával voltak elfoglalva, mintsem a rájuk zúduló kénes tűzesővel, sziklákkal és az életük mentésével.

És ez így egyszerre már sok volt: a fentről záporozó tűzgolyók, a mindent elsöprő szökőár, az összeomló házak, a földrengések és nemcsak ezek elől kell ám menekülni, hanem még a csajt is meg kell menteni és az ellenségeinken is revansot kell venni. Mindezt egyidejűleg természetesen...

A távoli jeleneteknél szerintem nem sikerült túl jól a város CGI-je, de a vulkán nekem legalábbis hihető volt.

A katarzis nem maradt el, a záró képsorok meghatóak voltak.

Filmnézés ideje: 2021. június 12. (újranézés)

Egy rém új feleség (2013–2014)

★★★★★☆☆☆☆☆

Ötös... És ez most nem egy kiváló érdemjegy, mert 10 csillagból sikerült ezt a teljesítményt összehoznia a sorozatnak.

Pont ennyire középszerű, leginkább semmilyen, teljesen átlagos, mind a történet, mind a szereplők szempontjából. 

Oké, ez nem teljesen igaz, mert a "folyton-betépett-hippi-Jackie-Harrison" és a "gyengeelméjű-lúzer-Warren-Harrison" felváltva volt irritáló és idegesítő...

Ha azt hitték a készítők, hogy csak attól hanyatt vágom magam, mert van két ex-feleség, egyiktől egy, a másiktól két gyereke a harmadszor is újdonsült férjnek, és ennél többet nem is akar majd a néző, akkor eléggé melléfogtak. Nem igazán érdekeltek a család hétköznapjai, meg a bonyodalmaknak titulált élethelyzeteik és hogy ki-kit-miért-utál-vagy-nem-utál.

(Vannak ismerőseim, ahol a feleségnek korábbról már van két gyereke két különböző apukától, a férjnek is két gyereke a korábbi házasságából, és mikor mindenki együtt volt - ha összekapták magukat - simán tudnak érdekesebb szituációkat produkálni, mint a sorozatbeli család, holott nincs is hozzá szövegkönyvük, nem ír nekik vicces élethelyzeteket egy stáb...)

Nem találtam sem egyedinek, sem különösebben viccesnek, sem különlegesnek a sorozatot, nem csodálom, hogy egy évadnál többet nem ért meg. Pont elég volt belőle ennyi is, háttérzajnak ideális volt.

Sorozatnézés ideje: 2021. június 18-22.

2020. szeptember 6., vasárnap

Kiéhezettek (2016)

★★★☆☆☆☆☆☆☆ 

Annyira szar volt a film, hogy összefüggő értékelésre nem is futotta tőlem, inkább csak leírom a gondolatokat, ahogy kiszakadtak belőlem a film hatására:
- Tanítgatjuk a "gyerekeket", kikérdezzük tőlük a periódusos rendszert, csak azért, hogy utána simán lekaszaboljuk őket és kivegyük az agyukat. Volt értelme tanítani őket. Ha csak simán mindet lemészárolnák, akkor is megtudnák, hogy melyik volt a legokosabb...
- Bekenegetik magukat valami krémmel az emberek, ami elnyomja a szagukat, de mikor a karját benyálazza a pasi, akkor rögtön begerjednek a kölykök. Elég lett volna rálehelnie, vagy jó közel hajolva pofázni neki, úgy is átment volna a lényeg a lénynek.
- Valóban nagyon logikus dolog egy "gyereket" megmenteni, aki épp az imént zabált meg két embert. Természetesen ez csak egy film, ezért nem zabálta meg ugyanazzal a lendülettel a tanár nénit is, egyébként vihetnénk virágot neki is a sírjára...
- A menekülés során a tudós nő hirtelen rájött, hogyan lehet előállítani az ellenanyagot. Addig akárhány "gyerek" agyát kivehette, nem tudta megalkotni a szérumot, de most már igen...
- Ráadjuk a kiscsaj fejére a Hannibál Lechter maszkot, hátrabilincseljük a kezét, de mikor arról van szó, hogy segítenie kell, akkor bilincs le, maszkot majd leveszi ő magának és már mehet is, majd engedelmesen visszamegy, miután teljesítette a feladatot. Természetesen a körülötte lévő embereket nincs kedve megzabálni, mert azok kenik magukat krémmel. Amit mikor is láttunk? Ja, semmikor... Egyszer bekente a karját a pasi, egyszer a fejét a nő és kész. Nem láttam, hogy menekülés közben betárazták volna a saját kódszámmal ellátott kenőcseiket, de ezek szerint a kencefice annyira jó, hogy több nappal később is hat még. És biztos készül belőle sampon is, különben a fejbőrükön keresztül is szaglanának...
- Mikor az álldogáló zombik között sasszéztak, akkor a dokinő hibájából az egyik zombi magához tért, lelőttük, majd a zajra egy másik is magához tért, azt is lelőttük, erre a harmadik is magához tért, azt is lelőttük, de mivel csak véges számú töltényünk van, ezért csak kb. 7-8 zombi tér magához, természetesen egyesével és szépen sorban, hogy ügyesen le lehessen szedni őket, majd mehetnek is tovább, mert úgy tűnik, hogy a többi zombi olyan süket, mint az ágyú, álldogálnak ügyesen tovább.
- Amikor a "gyerekek" közé keverednek, akkor falkavezér üvöltözés után szétgyepáljuk a főnököt, a többiek ezt ügyesen végignézik, egyiknek se jut eszébe rátámadni az emberekre, a harcot sokkal izgibb nézni.
- Miután felgyújtotta a kiscsaj a spórákat és egyedül a tanár néni élte túl az egészet, utána az üvegkalitkából folytatja a tanítást, a "gyerek" hoz neki új elvadult "gyerekeket", akiknek kb. addig terjed a figyelme, hogy mit lehet megzabálni, de sebaj, lehet őket tanítgatni halál feleslegesen...

Filmnézés ideje: 2020. június 26.